Radnóti Miklós eclogái

Radnóti Miklós eclogái

Radnóti Miklós 1909-ben született, a Nyugat című folyóirat harmadik nemzedékének tagja. Költészetét nagyban befolyásolták tragikus életeseményei. Édesanyja és ikertestvére születésekor haltak meg, édesapját 12 évesen vesztette el. Zsidó származása miatt is sokat szenvedett, háromszor hívták be munkatáborba, 1944. november 9-én Győr mellett 22 társával együtt lőtték le a fasiszták. Életében ellentmondás, hogy a zsidósággal sohasem tudott azonosulni, sokkal inkább kötődött a magyarság nyelvi és kulturális közösségével.

Radnóti Miklós költészetét főleg az újklasszicizmus eszménye hatotta át. Gyakran használta fel az antik művészet hagyományait. Műfordítóként is jelentős szerepet töltött be a magyar irodalomban. Ezáltal került kapcsolatba Vergilius költészetével, hiszen ő fordította a IX. eclogát.

Az ecloga műfaja az ókori görög művészetre vezethető vissza. Theokritosz a Kr. e III. században élő költő, aki a bukolikus költészet és az idill megteremtője volt. Ennek jelentése pásztorének, jellemzője, hogy a szép természeti környezetet, illetve bensőséges emberi érzelmeket ábrázol. A Kr. e. I. században Vergilius ezt a fajta költészetet eleveníti fel eclogáiban. Az ecloga szó jelentése szemelvény, a pásztori élet idilljét jeleníti meg, általában párbeszédes formájú, hexameteres, egyaránt találhatóak benne lírai, drámai és epikai elemek is. Vergilius eclogáiban már megjelenik a természeti idill és a háború borzalmainak ellentéte, ami később Radnóti Miklós eclogáira is jellemző.

Radnóti első eclogája 1938-ban jelent meg a Meredek út című kötetben. Később egy előhangot is írt Száll a tavasz címmel.

Száll a tavasz

alcím: Előhang az eclogákhoz

1.vsz: idilli kép: ébredező természet

2.vsz : a mű alapgondolata

„száll a tavasz kibomolt hajjal, de a régi szabadság angyala nem száll már vele”

3.vsz: a lírai én a természet erejét hívja harcba, hogy kiszabadítsa a szabadság angyalát

Első ecloga (1938)

A költő és pásztor dialógusa, a bukolikus idill több toposza is megjelenik benne. A természet toposzai mellett a pásztor- nyáj -farkas összefüggés, amely a költő- közösség- veszély összekapcsolásával azonosítható.

A vers Vergilius soraival indul. A mű mottójának magyar fordítása: „Itt hol a bűn és az erény, harcok dúlják a világot, oly sok alakban lép fel a vétek.”

Vergilius a Kr. e. I. században, a római polgárháború idején élt, Radnóti első eclogájának történelmi háttere pedig a fasiszták térnyerése, a spanyol polgárháború. Ekkor gyilkolták meg Federico García Lorcát, spanyol költőt. A versben József Attila alakja is megjelenik. Az ő sorsukkal azonosítja saját sorsát, vetíti elő a jövőt. A vers zárlatában ars poeticai elemek is megjelennek. A költői én nem adja fel, a végsőkig fog alkotni, bármi történjen is.

„Ágyúdörej közt? Üszkösödő romok, árva faluk

közt?

Írok azért,…”

A fehér kereszttel megjelölt tölgy motívuma is erre utal. A kulturális hagyományok egymásba játszását figyelhetjük meg ebben a képben, hiszen a kereszt a kereszténységet, a tölgy pedig a római mitológiát jelenti, ugyanis ez Jupiter szent fája. A kép a halálraítélt embert, költőt jelképezi, aki ennek ellenére alkot.

Negyedik ecloga (1943)

A mű már eltávolodik a vergiliusi mintától. A költő és a hang dialógusa valójában belső monológ. A fő gondolat, hogy érdemes e élni. A versben megjelenik a szenvedélyes szabadságvágy, ami azonban szemben áll a haláltudattal. A költő hangja lemondó, de a hang bíztatja, hogy gondoljon a jóra, és alkosson, ameddig tud

„ De haragod füstje még szálljon az égig,

s az égre írj, ha minden összetört!”

A vers utolsó versszakában a gyümölcs motívum jelenik meg, mely az alkotói munkával azonosítható, hasonlóan Petőfi Sándor Az apostol című elbeszélő költeményének szőlőszem hasonlatához.

Nyolcadik ecloga (1944)

Az utolsó ecloga, amit Heidenauban írt Radnóti. Valószínűleg tízet tervezett, akárcsak Vergilius, de nem tudta befejezni, a hatodik pedig eltűnt.

A műben a költő és a próféta párbeszédét ismerhetjük meg. Ebben az eclogában a bibliai hagyományok jelennek meg. Náhum próféta jövendölte meg Ninive városának pusztulását, Ésaiás pedig Jézus Krisztus eljövetelét. A próféta hangja ebben az eclogában a legdühösebb, látomásait beteljesülni látja, kétségbeesésének ad hangot. Ő képviseli a bűn és bűnhődés és az isteni megváltás rendjét. A próféta elmondja, hogy a világon a bűn mindig is jelen volt. A 6-7. versszakban megjelenik egyfajta átok is a jövőre vonatkozóan. Az utolsó versszak azonban ígéretet tesz a világ utáni idők békéjére a feltámadásra.

A költő fő problémája, hogy tudja e teljesíteni feladatát a háború révén. A költői és prófétai szerep összeolvad, így elevenítve fel a váteszköltői hagyományt. Feladata nehéz, de nem lehet visszalépni.

A háborúzókról szóló szövegrész borzalmas képet fest:

„Falhoz verdesik itt is, amott is a pötty csecsemőket,…”

Az embert is a düh mozgatja, de a lírai én véleménye szerint „ az ember az állatok alja”. Ezzel a kijelentéssel tudja csak magyarázni a háborútól szenvedő emberek sorsát.

Az ecloga számtalan magyar- és világirodalmi párhuzamot, utalást tartalmaz. A bibliai hagyományt Babits is továbbvitte Jónás könyve című művében, az apokaliptikus jövőkép pedig Vörösmarty költészetére jellemző a leginkább.

Radnóti Miklós a II. világháború során rátalált egy klasszikus műfajra, az eclogára. A műfaj alkalmas volt az ellentétek kifejezésére, de ahhoz, hogy mondanivalója számára alkalmassá tegye, át kellett alakítania. Megváltoztatta az idill és a harmónia helyét és szerepét, mert azt nem lehetett fenntartani a XX. században. Ennek megfelelően a pásztori kellékek fokozatosan eltűntek a VIII. ecloga felé haladva.