Elégikus
szemlélet Berzsenyi Dániel lírájában
Az antik költészetben az elégia az epigrammánál hosszabb
disztichonban írt lírai alkotás. A műfajra jellemző a nyugodt, rezignált,
bánatos hangnem, amely miatt eleinte panaszdalnak is nevezték. A lemondás, a
siratás, a panasz állandósult témája lett a műfajnak.
Az elégikus szemlélet
okai Berzsenyi lírájában:
A költő a klasszicizmus és a romantika határán alkotott.
Horatiusi életfilozófia: az „arany középszer”, határozta meg életét és
költészetét is. Niklai birtokán elzárkózva élt. Költészete kezdetén ódákat írt,
amelyiket elküldött Kazinczynak, aki először nem válaszolta versekre. A
csalódottság hatására magánéleti elégiákat kezdett írni. Az elégikus
létszemlélet Berzsenyi Dániel egész életművében megjelenik: nem határolható el
az óda és az elégia műfaja (, így megjelenik a köztes műfaj, az elégiko-óda).
Ezt az elégikus létszemléletet Berzsenyi 3 művében mutatnám
be.
Osztályrészem:
A vers középpontjában az egyén áll. A vers három szerkezeti
egységre bontható: az ifjúkor elmúlása, jelenbeli helyzet, a költészetéről
vallott felfogás. A jelenkor ódai emelkedettsége a kényszerű lemondás miatt
elégikus hangnemmel vegyül. A metaforikus hajón utazó költői lélek nem az
álmokról, hanem azok beteljesüléséről mond le. A vágyakat a költészeten belül
próbálja újra élni.
A közelítő tél:
Érték-és időszembesítő vers. A költő a folyamatos pusztulást
a negatív festés eszközével jeleníti meg az évszak-toposzokat használva, vagyis
az elmúlást szimbolizáló ősz képeit a fiatalságot jelképező tavasz képeinek a
hiányával ábrázolja.(Az elmúlás melankolikus hangulatát a hangszimbolika és az
időmértékes verselés is erősíti. )
Levéltöredék
barátnémhoz:
Az episztolától (verses levéltől) egyre inkább eltávolodó,
végül elégiába forduló alkotás. A címbeli töredék arra utal arra, hogy a mű episztolának
indult, de végül a lírai én figyelme mégis önmagára irányult. A múlt
értéktelítettsége kerül szembe a jelennel. Az emlékezet és a képzelet idézheti
vissza az értékeket. Az elmúlás ebben a költeményben is megjelenik
napszak-toposz formában. A vers első szakaszában személyes utalások találhatóak
a címzetthez: „Ne kérdezd barátném!...”. Az első vsz. még a távol levő barátnő
kérdését fáradt mélabúval utasítja el, hiszen úgyis ismeri társtalan magányát,
a további vsz.-ok mégis a megtagadott választ fejtik ki, az elhárított kérdésre
felelnek.
Ezt a strófát követően jön rá az olvasó, hogy nem költői
levelet olvas, hanem egy elégiát. Berzsenyi a levélszerű megszólítást követően
átcsap gondolatai szárnyán egy természeti kép kibontásához. A szüret-esti magány
a költő életének reálisan bemutatott helyzetképe: cselédei már nyugovóra
tértek, ő pedig egyedül, a többiekkel lelki közösséget nem találva agg diófája
alatt tüzet gerjeszt. Idillikus hangulat tárul elénk. A kanóc („parázs”)
pislogó lángjába nézve megindul az ábrándozás folyamata: elszakad a környező
világ kiábrándító szürkeségéből „s egy szebb lelki világ szent óráit” éli át.
Kínzó ellentét tárul fel itt is a száműzöttség, a kiábrándító jelen és a
színes, érzelmekben és hajdani „tükörképekben” gazdag múlt között- tudatosítva
a pótolhatatlan veszteségeket.
A külső világ sötétségbe burkolózik, melyet az apró
fényvillanások tesznek érzékletesebbé. A költő lelkében pedig világos van. A
külső és belső világot összekapcsoló elemek figyelhetők meg: „Kanócom pislogó
lángjait szemlélem, a képzelet égi álmába merülök”, „Az őszibogárnak búsongó
hangjai felköltik lelkemnek minden érzéseit”.
A költő a mű végén a korábbi reális képsort az életsorsát
összegző jelképpé emeli: így lesz a magányos szüreti este az élet estéjévé, az
öregedés jelképévé. (Vizuális elemek: )A költeményen végigvonul a tűz
metaforája: „kanócom pislogó lángjait szemlélem”, „szelíd szerelem hamvadó
szikrája”. A kanóc pislogó lángja az eltűnő életet, a hamvadó, kihűlő szerelmet
asszociálja. (Hanghatások:) Az őszi bogár búsongó zümmögése pedig melankolikus
lírájának „szomorgó nótáját”jelenti.
7.
tétel
Elégikus
szemlélet Berzsenyi Dániel lírájában
Vázlat
Bevezetés:
·
antik
költészet: elégia epigrammánál
hosszabb disztichonban
·
nyugodt,
rezignált, bánatos hangnem
panaszdal
·
téma:
lemondás, siratás, panasz
·
elégikus
szemlélet: jellemző Berzsenyire
klasszicizmus-romantika határa
·
Horatiusi
életfilozófia, niklai birtok
·
eleinte:
ódák Kazinczy
először nem válaszol
·
csalódottság magánéleti elégiák
·
egész
életművében megjelenik
köztes műfaj: elégiko-óda
Tárgyalás:
·
3
művében mutatnám be:
·
Osztályrészem:
o
középpontban:
az egyén
o
3
szerkezeti egység:
§ ifjúkor elmúlása
§ jelenbeli
helyzet
§ költészetéről
vallott felfogás
o
jelenkor:
ódai emelkedettség + elégikus hangnem (kényszerű lemondás miatt)
o
metaforikus
hajó
nem az álmokról, beteljesülésükről mond le
o
vágyak
elérése: költészeten belül
·
A közelítő tél:
o
érték-
és időszembesítő
o
folyamatos
pusztulás
negatív
festés
évszak
toposzok
ősz: elmúlás
tavasz: fiatalság
képeinek hiánya
o
melankolikus
hangulat:
§
|
erősíti
|
§ időmértékes
verselés
·
Levéltöredék barátnémhoz:
o
episztolától
távolodik, végül elégiába fordul
o
cím:
„töredék”
o
múlt
értéktelítettsége jelen
értékek: emlékezet, képzelet
o
elmúlás:
napszak-toposz
o
1.
szakasz: személyes utalások a címzetthez
„Ne kérdezd barátném!...”
1.
vsz.: elutasítja kérdését
további
versszakok: megtagadott válasz kifejtése
o
ezt
követően: nem episztola, hanem elégia!
o
levélszerű
megszólítás természeti
kép
szüret-esti magány
o
idillikus
hangulat
o
kanóc
pislogó lángja
ábrándozás
elszakadás
„s egy szebb világ szent óráit” éli át
o
száműzöttség,
kiábrándító jelen színes,
érzelmekben, hajdani „tükörképekben” gazdag múlt
pótolhatatlan veszteségek
o
külső
világ: sötét
költő lelke: világos
apró
fényvillanások
o
mű
végén: reális képsor
életsorsát összegző jelkép
magányos
szüreti este élet estéje,
öregedés
o
vizuális
elem: tűz eltűnő élet, kihűlő
szerelem
„kanócom
pislogó lángjait szemlélem”
„szelíd
szerelem hamvadó szikrája”
o
hanghatás:
őszi bogár busongó zümmögése
melankolikus lírája „szomorgó nótája”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése