Hagyomány és újítás Radnóti Miklós eklogáiban

Hagyomány és újítás Radnóti Miklós eklogáiban

Radnóti 1909-ben született Budapesten. Születésekor azonban meghalt édesanyja és ikertestvére is. Az élet további szenvedéseket tartogatott számára, de végül képességeinek köszönhetően diplomát szerzett, később doktori fokozatot is. Szerelme, felesége és múzsája Gyarmati Fanni. Élénk szerepet vállalt a kor értelmiségi-irodalmi köreiben. Rendszeresen megjelentek versei a Nyugatban és más irodalmi lapban is. Előadásokat tartott, tanulmányokat, cikkeket is írt. Fordítási munkái is kimagaslóak voltak.

Költészetében felfedezhető egy eklogaciklus. Összesen 8 eklogát írt. Ebből a 6. nincs meg, vagy legalább is nem ekloga címmel. Az ekloga műfaja Vergiliustól ered. Radnóti fordított Vergiliustól, és kedvelte is az ókori római költőt. Az ekloga eredetileg pásztori költemény, ábrázolásmódja idilli, formája gyakran párbeszédes, verselése hexameter. Hasonlóképpen jelenik meg Radnótinál is ez a műfaj, a klasszikus latin szövegekre való rájátszásként. A különbség, hogy Radnótinál a személyes lét fenyegetettsége, az erőszak és a szenvedés is megjelenik. Tehát az idill és a tragikum együtt szólal meg ezekben a versekben. Radnóti ezt a műfajt látta legalkalmasabbnak arra, hogy bemutassa az embertelen, veszélyekkel teli világot, és kifejezze mérhetetlen boldogságvágyát.

Az Első ecloga 1938-ban született. A versben a Pásztor és a Költő beszélnek. A pásztor érdeklődik a világról, de a költő csak rossz és szomorú híreket tud mondani. Íme egy részlet:

„KÖLTŐ Még szomorú se vagyok, megszoktam e szörnyü világot annyira, hogy már néha nem is fáj, - undorodom csak.”

A Második eclogában a Repülő és a Költő beszélnek. A repülő is szenvedi a háborút, mert szenved a bombázó szerepében. A Költő is szenved a háború miatt. Így szól a kiemelt részlet:

„REPÜLŐ […] De hisz tudod! s megírod! és nem lesz majd titok, emberként éltem én is, ki most csak pusztitok, ég s föld között hazátlan. De jaj, ki érti meg... Irsz rólam?

KÖLTŐ Hogyha élek. S ha lesz még majd kinek.”

A Harmadik eclogában az elkeseredettség fokozódik. Ez a vers már nem is párbeszédes. A költő meg-megszólítja pásztori múzsáját, és hangot ad elkeseredettségének, fájdalmainak, vágyainak.

„Pásztori Múzsa, segíts! úgy halnak e korban a költők... csak ránkomlik az ég, nem jelzi halom porainkat, sem nemesívű szép, görög urna nem őrzi; de egy-két versünk hogyha marad... szerelemről írhatok én még? Csillog a teste felém, ó pásztori Múzsa, segíts hát!”

A Negyedik eclogát szokták a legtöbbször kiemelni. Ebben a párbeszéd a Költő és a Hang között zajlik. A költő szabadságvágya szólal meg a versben, és az emberi lét tragikuma ellen tiltakozik. A Hang bíztatja, de a Költő úgy érzi, a rabságból csak a halál válthatja meg. Ez a gondolat válik meghatározóvá Radnóti utolsó korszakában.

„KÖLTŐ […] Még csönd van, csönd, de már a vihar lehell, érett gyümölcsök ingnak az ágakon. A lepkét könnyü szél sodorja, száll. A fák között már fuvall a halál. És már tudom, halálra érek én is, emelt s leejt a hullámzó idő; rab voltam és magányom lassan növekszik, mint a hold karéja nő. Szabad leszek, a föld feloldoz, s az összetört világ a föld felett lassan lobog. Az írótáblák elrepedtek. Szállj fel, te súlyos szárnyu képzelet!

A HANG Ring a gyümölcs, lehull, ha megérik; elnyugtat majd a mély, emlékkel teli föld. De haragod füstje még szálljon az égig, s az égre írj, ha minden összetört!”

A Hetedik ecloga az utolsó előtti a ciklusban. Szintén nem párbeszédes vers. Inkább egy gondolatfolyam versszakokra bontva. A láger borzalmait, az otthon iránti vágyat írja meg ebben a műben, s mindezt a végső elkeseredés hatja át. Egyben szerelmi óda is, a megszólított Fanni, az élet és a remények képviselője.

„Alszik a tábor, látod-e drága, suhognak az álmok,

horkan a felriadó, megfordul a szűk helyen és már

ujra elalszik s fénylik az arca. Csak én ülök ébren,

féligszítt cigarettát érzek a számban a csókod

íze helyett és nem jön az álom, az enyhetadó, mert

nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár..”

A Nyolcadik ecloga a ciklus utolsó darabja, 1944 augusztusában keletkezett. Benne az ószövetségi Náhum prófétát idézi meg a költő. Ennek megfelelően archaizáló beszéd jellemzi. Ezen a ponton eleveníti fel Radnóti a váteszköltői hagyományt: „Próféták s költők dühe oly rokon” – mondja. A vers vége egy békés, emberhez méltóbb jövőbe tekint. De mit tehet addig a költő? Mit tehetett Radnóti? Az utolsó hetek kínszenvedései között is írt, míg végül 1944 novemberében meggyilkolták.

9. tétel

Hagyomány és újítás Radnóti Miklós eklogáiban

Vázlat

Bevezetés:

·        született: 1909., Budapest

édesanyja és ikertestvére meghalt

később: Ikrek hava                 önéletrajzi mű, önvád

·        később apja is meghalt, nagybátyja nevelte

·        képességeinek köszönhetően diplomát szerzett, majd doktori fokozatot

·        szerelme, felesége és múzsája: Gyarmati Fanni

·        élénk szerep a kor értelmiségi-irodalmi köreiben

Nyugat 3. nemzedéke (Ezüstkor)

előadások, tanulmányok, cikkek, fordítások

Eklogaciklus:

·        az ekloga műfaja Vergiliustól ered

Radnóti fordított Vergiliustól, kedvelte a költőt

·        költészetében felfedezhető egy eklogaciklus

összesen 8 ekloga

6. nincs meg, vagy nem ecloga címmel

·        eredetileg pásztori költemény

idilli ábrázolásmód, gyakran párbeszédes forma, verselése hexameter

·        Radnótinál hasonlóképp jelenik meg a műfaj

különbség: megjelenik a személyes lét fenyegetettsége, az erőszak és a szenvedés

idill és tragikum együtt szólal meg

·        ezt a műfajt látta legalkalmasabbnak arra, hogy bemutassa az embertelen, veszélyes világot + kifejezze mérhetetlen boldogságvágyát

A ciklus:

·        Első ecloga:

-   1938.

-   Pásztor és Költő párbeszéde

pásztor érdeklődik a világról, költő csak rossz hírekkel szolgál

„KÖLTŐ: Még szomorú se vagyok, megszoktam e szörnyü világot annyira, hogy már néha nem is fáj, - undorodom csak.”

·        Második ecloga:

-   Repülő és Költő párbeszéde

szenvednek a háború miatt

repülő arra kéri, írja meg ártatlanságát

„REPÜLŐ: […] De hisz tudod! s megírod! és nem lesz majd titok, emberként éltem én is, ki most csak pusztitok, ég s föld között hazátlan. De jaj, ki érti meg... Irsz rólam?

KÖLTŐ: Hogyha élek. S ha lesz még majd kinek.”

·        Harmadik ecloga:

-   az elkeseredettség fokozódik

-   nem párbeszédes

-   költő megszólítja múzsáját

hangot ad elkeseredettségének, fájdalmának, vágyainak

„Pásztori Múzsa, segíts! úgy halnak e korban a költők... csak ránkomlik az ég, nem jelzi halom porainkat, sem nemesívű szép, görög urna nem őrzi; de egy-két versünk hogyha marad... szerelemről írhatok én még? Csillog a teste felém, ó pásztori Múzsa, segíts hát!”

·        Negyedik ecloga:

-   párbeszéd: Költő és Hang

-   költő szabadságvágya szólal meg              emberi lét tragikuma ellen tiltakozik

-   Hang bíztatja

de: Költő úgy érzi a rabságból csak a halál válthatja meg

meghatározó Radnóti utolsó korszakában

 „KÖLTŐ […] Még csönd van, csönd, de már a vihar lehell, érett gyümölcsök ingnak az ágakon. A lepkét könnyü szél sodorja, száll. A fák között már fuvall a halál. És már tudom, halálra érek én is, emelt s leejt a hullámzó idő; rab voltam és magányom lassan növekszik, mint a hold karéja nő. Szabad leszek, a föld feloldoz, s az összetört világ a föld felett lassan lobog. Az írótáblák elrepedtek. Szállj fel, te súlyos szárnyu képzelet!

A HANG Ring a gyümölcs, lehull, ha megérik; elnyugtat majd a mély, emlékkel teli föld. De haragod füstje még szálljon az égig, s az égre írj, ha minden összetört!”

·        Hetedik ecloga:

-   nem párbeszédes

-   gondolatfolyam versszakokra osztva

-   láger borzadalmai, otthon iránti vágy

végső elkeseredés

·        szerelmi óda is

megszólított: Fanni

élet, remények képviselője

„Alszik a tábor, látod-e drága, suhognak az álmok,

horkan a felriadó, megfordul a szűk helyen és már

ujra elalszik s fénylik az arca. Csak én ülök ébren,

féligszítt cigarettát érzek a számban a csókod

íze helyett és nem jön az álom, az enyhetadó, mert

nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár..”

·        Nyolcadik ecloga:

-   utolsó, 1944. augusztus

-   ószövetségi Náhum próféta

-   archaizáló beszéd

-   feleleveníti a váteszköltői hagyományt

„Próféták s költők dühe oly rokon”

-   zárlat: békés, emberhez méltóbb jövőbe tekint