Kapcsolatok, konfliktusok, magatartásformák Szabó Magda Az ajtó című regényében

Kapcsolatok, konfliktusok, magatartásformák Szabó Magda Az ajtó című regényében

Bevezetés:
Szabó Magda azon kevesek közé tarozik, akik nőként alkottak jelentőset a magyar irodalomban. Aktív tagja volt az Újhold c. folyóiratnak, melynek megalakulásakor későbbi férjét is megismerte. Szülei mélyen vallásos (református) nevelésben részesítették, melynek jegyei felismerhetők az életmű darabjaiban is, hiszen gyakran a valós életből merített témákat dolgozott fel alkotásaiban.

Keletkezés:
Szabó Magda önéletrajzi ihletésű alkotó, életművében minden irodalommá lett, amit átélt. Ő maga erről így nyilatkozott: „Olykor aggaszt is, hogy ami velem és körülöttem valaha megesett, és amit én annak a nyersanyagából alkottam, aligha különíthető el.” Az ajtó című regénnyel sincs ez másképp. Az írónő ismert témához nyúlt: az értelmiségiek kapcsolatához háztartásbelijükkel, de a regényt fordított nézőpontja sajátossá, egyedivé teszi. Nem az elbeszélő – bár az ő szemszögéből tárulnak fel az események -, hanem az alkalmazott lép elő a történet mozgatórugójává.

Műfaji kérdések:
Első ránézésre a műfaji meghatározása: regény, de az alkotó már a mű olvasása kezdetekor szűkíti ezt a behatárolást. A mű vallomás, illetve nyilvános gyónás: „… az én vallásom nem ismeri a gyónást, […] mi úgy kapunk feláldozást, hogy Isten nem kíván tőlünk se magyarázkodást, se részleteket. Én most adok.” De a Szent Ágoston-i hagyományokon túllépve, az elbeszélés nem csak az írónő regénybe foglalt emlékeit jeleníti meg, hanem egyben korrajz is; pontos leírást ad Magyarország háború előtti és utáni társadalmáról. Végül a lélektani regény hagyományaihoz igazodva ugyanúgy magában hordozza a társadalomban fellépő problémákat, mint a szereplők jellemeinek pontos körvonalát.

Szerkesztés:
A regény egy rossz álom felidézésével kezdődik és azzal is zárul. A cím, a keretet adó álomkép és maga a mű is az ajtó szimbóluma köré épül. Az ajtó mindig két állapot közötti átjárást jelképez, elzárt titkokat vagy megnyíló új lehetőségeket. Igaz ez a regényre is, egyik főszereplőjének, Szeredás Emerencnek ajtaja zárva van, lelki és fizikai síkon egyaránt. Ahogy a regény folyása és a két főszereplő (az írónő és Emerenc) kapcsolata fokozatosan halad előre, úgy nyílnak ki Emerenc lelki ajtajai, míg végül az írónő feltárja lakása ajtaját. A történet Szabó Magda letisztult, egyszerű stílusa, múlt idő egyes szám, első személyű leírása közvetíti.

Jellemek, konfliktusok, kapcsolatok
Az elbeszélés hamar átlép a téma adta sémán és igyekszik feltárni az egyének közötti kötelékeket. A kapcsolat folyamatos változásban van, a regény 26 fejezete mind egy-egy epizódot beszél el a két nő kapcsolatából, a történet időben lineárisan halad előre, de nagy ugrásokkal, a fontos eseményeket, összecsapásokat kiemelve.
Emerenc, a házvezetőnő jelleme kettős: példázatszerű, tömör megnyilvánulásai mizantróp, embergyűlölő természetet sugallnak, míg tetteivel az irgalom mintaképeként jelenik meg. Az ő zárt jellemének ellentéte az írónő, aki konfliktuskerülő és nyitott. A két nő jelleme számos téren egymásnak feszül, igazodnak ehhez a regényben megjelenő más karakterek is. Az ő szerepük, hogy élesebbé tegyék a harcot a két nő között. Ilyen alak Viola (a kan kutya), Polette, Sutu, Józsi öcsém fia, az alezredes és az utca más lakói, de még az írónő férje (a gazda) is.
A konfliktus gócpontjai a két főszereplőnek a valláshoz, a halálhoz, a művészetekhez és a családi gyökerekhez való hozzáállás közötti eltérés. Az írónő mélyen vallásos, nehezen fogadja el Emerenc meggyőződését e téren: az idős hölgy feleslegesnek véli az Urat dicsérni, szerinte csak a fizikai munka, ami üdvözít. Az írónő később ismeri fel, hogy az övétől eltérő hit vezeti alkalmazottját: „[…] a Szentírásban egy rokona van Emerencnek, a bibliai Márta, hiszen az élete szüntelen segítés, munkálkodás […]”.
A családi gyökerekhez való ellentétes hozzáállás alapja maga a családi háttér. Emerenc egy tragikus, Arany balladái közé illő tragédiát hordoz, míg az írónő vidám gyermekkora megköveteli a családi hagyományokhoz való ragaszkodást (szilvaleves böjtkor). Emerencet az övéihez nem a szeretet, hanem egy különös kötelezettség kapcsolja. Testvérei, az ikrek halálakor megfogadta: hatalmas kriptát épít halottai emlékére. Az írónő nem materiális síremlékben őrzi szeretteit, de műveiben állít nekik emléket, a templomban érzi édesapja közelségét.
A regény egy vallomás, Szabó Magda bátorságáról tesz tanúbizonyságot, amikor elbeszéli Emerenccel való kapcsolatát. Saját tollából olvashatjuk azokat a szidalmakat, amelyeket az idős hölgy vág a fejéhez, és amelyek olyan igaznak tetszenek. Emerenc őszinte tükröt mutat, aminek segítségével az alkotó elindul az önmegismerés útján. Ennek gyümölcse a regény.
Annak tudatában, hogy a regény Szabó Magda egyik legismertebb műve, amelyet 40 nyelvre fordítottak le és meg is filmesítetté (Szabó István 2012), kényelmetlen érzést kelthet bennünk, ha beismerjük, olyan valakinek állít emléket, aki nem becsülte sokra a művészeteket. „Most már nem küzdött az ellen sem, hogy a munkámat valamiféle teljesítménynek tekintse, […]: olyasmi foglalkozás az írás, mint a játék, a gyermek komolyan veszi, és bár semmi lényeges nem függ attól, amit nagy gonddal végez, afelől, hogy csak játék, még csakugyan elfárad bele.”
A két nő számtalanszor a bibliai Mária és Márta konfliktusához hasonló helyzetbe keveredik; Márta ellátja a vendégeket, szorgos és gondos, mint Emerenc, de nem méltatja őket úgy, mint a Jézus lábához simuló Mária, aki a hasonlatban az írónőt képviseli.
Számos ellenérték között a legfontosabb a halotti világhoz fűződő szemléletük eltérése, ami a tragikus végkifejlethez vezet. Emerenc nem hisz a halál utáni feltámadásban, neki a jelen számít, az, hogy az utcában tisztelet övezi és ő mindenki példaképe. Emerencből hiányzik a megnyílás képessége: nem tud segítséget kérni, sem elfogadni, még akkor sem, amikor betegsége miatt nagy szüksége lenne rá. Az írónő csak úgy tudja megmenteni az életét, hogy feláldozza a méltóságát és megalázza őt, amit Emerenc képtelen túlélni.

Befejezés:
Habár Emerenc és az írónő jelleme, gondolkodásmódja és életstílusa között ellentét áll fenn, mégis kapcsolatuk a súrlódások ellenére egyre bensőségesebbé válik. Az írónő boncolgatja kapcsolatuk milyenségét és többször kifejti, hogy hogy is kell a köztük lévő köteléket kezelnie.  „Nem volt felelni valóm, hiszen nem mondott újat, ő nem fogta fel, hogy attól, hogy kölcsönösen szeretjük egymást, még úgy meg tud döfni, hogy térdre esem. Éppen azért, mert szeret, és mert én is szeretem. Csak az tud nekem fájdalmat okozni, akihez közöm van.”