20. tétel Az alakzatok stílushatása; az ismétlés változatai

20. tétel

Az alakzatok stílushatása; az ismétlés változatai

A szövegelrendezés, az alakzatok és ezek stílushatása a szövegalkotás elengedhetetlen kellékei, ezért a retorika alapfogalmai közé tartoznak. Ahol szöveg van, ott szövegelrendezésnek is kell lennie; találkozhatunk vele az előbeszédben, a szépirodalomban vagy akár a tudományos szakirodalomban. Az emberek a mindennapi kommunikáció során általában ösztönösen sajátítják el ezeknek az alakzatoknak a használatát. A szövegantropológiának nevezett tudományos kutatás közel kétszáz különböző alakzattal számol (az ELTE Magyar Nyelvi Tanszékén működő Stíluskutató csoport 1008-ban elkészített Alakzatlexikonja 196 különböző alakzatot tárgyal).

Alakzatoknak a nyelvi elemeknek a nyelvi átalakító eljárás során való használatát, azoknak a kapcsolódási módjait nevezzük, amelyek az adott szöveg számára stílushatást és ezáltal fokozott expresszivitást biztosítanak. Szerepük tehát a szövegkohézió erősítésén felül leginkább a szöveg stílusának élénkítése, kifejezésmódunk változatossá tétele. Az alakzatokat megkülönböztethetjük aszerint, hogy a nyelv melyik szintjén alkalmazhatjuk őket; ez alapján beszélhetünk hang-, szó-, mondat- és gondolatalakzatról. Csoportosíthatjuk őket emellett a szövegszerkezetben általuk előidézett változás alapján is; ennek mentén négy nagyobb csoportot különböztethetünk meg; ezek a hozzáadás (adjekció), az elvétel (detrakció), a helyettesítés (immutáció), valamint a felcserélés (transzmutáció).

Az alakzatok stílushatása

A hozzáadásra vagy ismétlésre épülő alakzatok általában a szöveg kibontását, mondandónk nyomatékosítását szolgálják.

A kihagyásra épülő alakzatok (célzás, rövidség, szókezdeti vagy –végi hang vagy szótag kiesése, közbeékelés stb.) a tömörítés mellett a feszültség keltésben játszanak szerepet (pl. balladai homály). Az ismétlések túlzott számának elkerülése végett alkalmazhatunk utalásokat, amelyekkel a szöveget egyszersmind tehermentesíthetjük, élőbeszédszerűbbé téve azt.

A helyettesítésre épülő alakzatok (allegória, antitézis vagy ellentét, archaizmus, eufemizmus stb.) stilisztikai funkciója az alkalmazott alakzattól függően valamely másfajta esztétikai minőségnek a kifejezésmódban való érvényre juttatása.

A felcserélésre épülő alakzatok (anagramma, szokásostól eltérő szórend alkalmazása, szórend felcserélése a ritmus kedvéért, hangok vagy hangcsoportok cseréje, ellentétes értelmű kifejezések fordított sorrendben való ismétlése stb.) a szöveg expresszivitását azáltal fokozzák, hogy valamilyen módon hatást gyakorolnak a befogadóra; jellemzően a játékosság, a meghökkentés, a kuriózum erejénél fogva.

Az ismétlés változatai

·        Szó- , szerkezet-, mondatismétlés: „Hát maga megbolondult,/ Hát maga megbolondult,/ Hogy mindent kétszer mond, kétszer mond?”

·        Anafora (nyelvi egységnek az egymást követő mondatoknak, verssoroknak, versszakoknak, fejezeteknek stb. elején való ismétlődése)

·        Felsorolás (nem rokon értelmű szavak azonos mondatrészi szerepben való szerepeltetése): „Adjon az Isten szerencsét, szerelmet, forró kemencét!”

·        Fokozás (mennyiségi vagy minőségi növekedés a rokon értelmű szavak felsorolásában)

·        Halmozás (eltérő hangalakú, de egymást kiegészítő jelentésű, általában azonos szerepű nyelvi egységek ismétlése)

·        Poliszindeton (kötőszavak ismétlése): „Most tél van és csend és hó és halál.”

·        Refrén (versszak végi ismétlődés): „Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik/ Kis feleségem mélyen, csendesen.”

·        Ritmus (szabályos ismétlődés, motívum visszatérése)

·        Gondolatritmus (tartalmilag és szerkezetileg párhuzamos szókapcsolatok ritmikus alakzata): „Zordon férjed tojást evett, hármat,/ És titokban megcsípte  vállad./ Hej, titokba, te is mosolyogtál,/ De hej, bizony, énrám gondoltál.”

·        Párhuzam (összefüggő gondolatok hasonló szerkezetben való megfogalmazása): „Nehéz a kő, és nehéz az ólom/ de nehezebb kit titkos súlyú bűn nyom.”

·        Variáció (nyelvi egység eltérő formában való ismétlődése, egyik fajtája a figura etymologica): „Ó torzók torza, bőrző Dunakorzó/ Ó korzók korza, őrző dunnaorzó.”