11. A névmások szerepe a szövegalkotásban

11.tétel

A névmások szerepe a szövegalkotásban

A névmások a többi szónál közvetlenebb kapcsolatban vannak a valósággal, teljes jelentéstartalmukat csak az élő szövegben vagy egy adott beszédhelyzetben kapják meg.

A névmások szerepe:

– A névmás helyettesítheti a mondat, tagmondat egy korábban előfordult, vagy később említendő szavát, szószerkezetét, de összefoglalhatja egy mondat vagy akár egy egész bekezdés tartalmát is.
– Mondatrészi szerep: a névszókat, határozószókat mondatészi szerepükben is helyettesítik, ezért mindenféle mondatrész szerepét betölthetik (kivéve az igei állítmányt), de általában nem lehetnek szintagmák alaptagjai.
– Névmásítás: ismétlődő főnév névmással való helyettesítése. Tömörítés, jelentéssel nem bíró szóismétlés elkerülhető.
– Előre és visszautalások, szövegkohéziót teremtenek.

Alaktani viselkedésük:

– A névmások kaphatnak jeleket és ragokat, hiszen alaktani jellemzőikben meg kell egyezniük a helyettesített szóval.

– Képző csak kivételesen járulhat hozzájuk.

A névmások különböző szófajokra utalhatnak, ennek megfelelően:

Egyirányú névmások (csak főnévre irányulhatnak):

– Személyes névmás: külön jelentésárnyalat nélkül helyettesíthet főneveket. E–T/1–2. névmás a beszédhelyzetből, az E–T/3. a szövegösszefüggésből telik meg tartalommal. (Én, te, ő, mi, ti, ők; velem, melletted, hozzánk, nélküle)

– Visszaható névmással helyettesítjük a mondat tárgyát vagy határozóját, ha azonosak a mondat alanyával. (magam; magammal)

– Kölcsönös névmást használunk, ha két cselekvésnek kölcsönös egymásra irányulását fejezi ki a tárgy vagy a határozó (egymást, egymással).

– Birtokos névmás: nem egyetlen szóra, hanem két szó viszonyára utal: a birtokos és a birtok viszonyára. A birtok mondatbeli szerepében áll, megnevezi a birtokos személyét és számát, továbbá a birtok számát. (enyém, mienk, övék; enyéim, tieddel)

Többirányú névmások (főnevet, melléknevet és határozószót helyettesíthetnek):

– Mutató névmás kifejezhet azonosítást, nyomósítást, helyettesítő szerepében érintkezik a személyes névmással, ezért gyakran helyet is cserélhet vele. Utalószóként állhat a főmondatban, és ezzel előre- és visszautalhat arra mondatrészre, melyet tagmondattal fejeztünk ki. Minden alakjában megvan a közelre és távolra mutatás. (ez, ugyanez, ilyen, ekkora, ennyi, itt, akkor, így; ezt, ilyennél)

– Vonatkozó névmás kötőszóként bevezeti a tagmondatot, és egyúttal teljes értékű mondatrészi szerepe is van. (aki, ahová; amihez)

– Kérdő névmás mint a kiegészítendő kérdés kifejezőeszköze egy a kérdezőtől nem vagy nem jól ismert fogalomra utal. Mindig a mondat főhangsúlyos része. (ki, mi, mennyi, hol, mióta, hogyan; kit, melyikhez)

– Határozatlan névmások: olyan személyre, dologra, mennyiségre utal, amelyet nem tudunk vagy nem akarunk megnevezni.

– Határozatlan névmás: (bármi, akármilyen)

– Általános névmás: (mindenki, minden)

– Tagadó névmás: (semelyik, sehogyan)