A
szabadság és boldogság problémája Tolsztoj Anna Karenina című regényében
Lev
Tolsztoj (1828-1910)
Az orosz realista próza arisztokrata származású mestere.
A Háború és béke, illetve a Feltámadás című regények szerzője.
Az őskeresztény szeretet-elvhez hasonló eszmerendszere a tolsztojizmus.
Az orosz realista próza arisztokrata származású mestere.
A Háború és béke, illetve a Feltámadás című regények szerzője.
Az őskeresztény szeretet-elvhez hasonló eszmerendszere a tolsztojizmus.
Anna
Karenina (1875)
A világirodalom alapműve 1875 és 1877 között jelent meg, és témájának, stílusának újszerűsége folytán a legnagyobb nőregények közé került. A cselekmény kulcsszereplője az orosz arisztokrata nő, Anna Karenina, akinek házasságtörésével olyan folyamat indul el, amelynek során a rangjának megfelelő társadalmi környezetétől eltávolodik, bukása elől pedig öngyilkosságba menekül. A nő identitásvilágában szerepet játszó további karakterek a megcsalt férj, Karenin és a szerető, Vronszkij gróf, akiért Anna a korábbi élete hamis tükrét áttörve lép át a szenvedélyek és a beteljesültnek vélt szerelem világába. A regény eredetileg a „Két házasság” címet viselte volna, mivel Tolsztoj az annai vonal mellett egy másik – a szerelmi háromszöggel párhuzamosan végigfutó – viszonyrendszert is megjelenít. Ezen a szálon a „tisztaszívű” Levin sikertelen leánykérése után vidéki birtokára visszavonulva példás gazdává és az orosz életről vallott elvei révén az író szócsövévé, a tolsztojizmus megtestesítőjévé válik. Levin végül feleségül veszi az őt korábban elutasító Kittyt; „normális” házassága ellenpontozza Anna kapcsolatának viharait. Még nagyobb a szembenállás a harmadik házaspárral, Oblonszkijékkal, akik a konvencióknak behódolva élik életüket. A sokszereplős mű a karakterek fejlődéstörténetét bemutatva válik a „századfordulós orosz élet enciklopédiájává”.
A regény átmenet a realista és a modernista stílus között. Egyrészt ugyanis a korabeli társadalomról valós képet fest a szereplők életstílusát bemutató, omnipotens harmadik személyű elbeszélő. Másrészt Anna szabad asszociációinak árama a későbbi tudatfolyam-regények narrációját vetíti előre.
A világirodalom alapműve 1875 és 1877 között jelent meg, és témájának, stílusának újszerűsége folytán a legnagyobb nőregények közé került. A cselekmény kulcsszereplője az orosz arisztokrata nő, Anna Karenina, akinek házasságtörésével olyan folyamat indul el, amelynek során a rangjának megfelelő társadalmi környezetétől eltávolodik, bukása elől pedig öngyilkosságba menekül. A nő identitásvilágában szerepet játszó további karakterek a megcsalt férj, Karenin és a szerető, Vronszkij gróf, akiért Anna a korábbi élete hamis tükrét áttörve lép át a szenvedélyek és a beteljesültnek vélt szerelem világába. A regény eredetileg a „Két házasság” címet viselte volna, mivel Tolsztoj az annai vonal mellett egy másik – a szerelmi háromszöggel párhuzamosan végigfutó – viszonyrendszert is megjelenít. Ezen a szálon a „tisztaszívű” Levin sikertelen leánykérése után vidéki birtokára visszavonulva példás gazdává és az orosz életről vallott elvei révén az író szócsövévé, a tolsztojizmus megtestesítőjévé válik. Levin végül feleségül veszi az őt korábban elutasító Kittyt; „normális” házassága ellenpontozza Anna kapcsolatának viharait. Még nagyobb a szembenállás a harmadik házaspárral, Oblonszkijékkal, akik a konvencióknak behódolva élik életüket. A sokszereplős mű a karakterek fejlődéstörténetét bemutatva válik a „századfordulós orosz élet enciklopédiájává”.
A regény átmenet a realista és a modernista stílus között. Egyrészt ugyanis a korabeli társadalomról valós képet fest a szereplők életstílusát bemutató, omnipotens harmadik személyű elbeszélő. Másrészt Anna szabad asszociációinak árama a későbbi tudatfolyam-regények narrációját vetíti előre.
Szabadság
és boldogság mint filozófiai kategória
A szabadság az ember akarat-elhatározási szabadságát jelenti, az egyéni képességet arra, hogy külső kényszertől független döntést hozzon; a determinizmus ellentéteként értelmezhető. Megkülönböztethető negatív szabadság (valamitől) és pozitív szabadság (valamire). A kötelesség – mivel az egyén egy általános normának való alávetését követeli meg – kizárja azt a szabadságot, amelyet csak az etikai individualizmus alapján képzelhető le; szabad az ember, ha mindenkor önmagának megfelelően képes élni.
Tolsztoj a boldogságot mint pozitív érzelmek által meghatározott mentális állapotot az ember szabadságának függvényében értelmezte. Szerinte az embernek tisztában kell lennie vágyaival, hogy felsőbb akarat által benne kiszabott fejlődési irányt felismerje és szabad önteremtése révén keresztülvigye a világban; a boldogság tehát az emberi öntökéletesítéssel egyenlő.
A szabadság az ember akarat-elhatározási szabadságát jelenti, az egyéni képességet arra, hogy külső kényszertől független döntést hozzon; a determinizmus ellentéteként értelmezhető. Megkülönböztethető negatív szabadság (valamitől) és pozitív szabadság (valamire). A kötelesség – mivel az egyén egy általános normának való alávetését követeli meg – kizárja azt a szabadságot, amelyet csak az etikai individualizmus alapján képzelhető le; szabad az ember, ha mindenkor önmagának megfelelően képes élni.
Tolsztoj a boldogságot mint pozitív érzelmek által meghatározott mentális állapotot az ember szabadságának függvényében értelmezte. Szerinte az embernek tisztában kell lennie vágyaival, hogy felsőbb akarat által benne kiszabott fejlődési irányt felismerje és szabad önteremtése révén keresztülvigye a világban; a boldogság tehát az emberi öntökéletesítéssel egyenlő.
Szabadság
és boldogság a regényben
A regény a századfordulós társadalmi vitát, a nők generális szabadságának kérdését boncolgatja, amely szerint a jogok biztosításával együtt jár a nők társadalmi megelégedettsége.
Egyéni szinten a mű hősei mind sajátos szabad- és boldogságfelfogást képviselnek.
Oblonszkij talán a legszabadabb; elképzeléseit sikeresen érvényesíti saját életében. Ugyanakkor az ösztöni létezés felszínén élve képzetei nem jelentik tudatos választás eredményét. Öntudatlanságának és önbizalmának következménye, hogy nem ismeri fel az abszolút szabadságot, így megromlott házasságát sem bontja fel.
Dolly abszolút értelemben a legkevésbé szabad; a hipermoralista társadalmi normák követőjeként kibontakozásának kereteit a családanya szerepe jelöli ki számára, ezeket a kereteket szétfeszítő vágyai viszont elfojtódnak.
Anna a mű rebellis karaktere; öntudatra ébredése után az egész életét feláldozva képviseli a színjátékra és unalomra épülő házassága mögött lappangó anyagi igazságot; a szerelmet és az ezzel járó boldogságot. Benne a rousseau-i ember és polgár(nő) ellentéte jelenik meg. A kor erkölcseit relativizálva kerül az etikai individualizmus talajára; nyílt viszonyt kezd Vronszkijjal, elhagyja férjét és kisfiát. A szerelem mint értékválasztás tudatossága bizonyítja szabadságát, teljes értékű emberré válását, szabad kibontakozásának lehetetlensége azonban előre látható. A másoktól való függés, a küzdés értelmetlenségének felismerése sodorja őt második szabad döntése, az öngyilkosság felé. Minden más tettét a kor etikája és a környezetében élők determinálják.
Különösen az anyegini természetű Vronszkij, akinek nem tudatos választása, hanem epikureus alapkaraktere miatt válik a kapcsolat terhessé; az idealizált beteljesülés elmarad. A gróf egoizmusa szembekerül Anna önfeláldozásával, majd erkölcsi vesztesége miatt vezekelve háborúba vonul.
Szintén jelentős befolyással bír Annára a „derék hivatalnok” Karenin, aki tökéletes „csavar” az orosz társadalom fogaskerekében. A neje tabukat döngető bejelentéseit méltósággal, a kor normái által meghatározott keretben fogadja, és a kor által legitimált akaratát az e keretek által biztosított eszközökkel érvényesíti Annával szemben. Korlátait azonban képtelen meghaladni, ignoráns az abszolút eszmék iránt. Benne a szenvedélyek nélküli, nem emberi lét nyomorúsága jelenik meg, és – szabadságának hiányában – egyben a lélek kiegyensúlyozottsága is.
Anna mellett Levin a másik morálisan komplex, belső egységében dinamikus karakter, akit – a főhősnőhöz hasonlóan – az élet kilátástalanságának felismerése hajt. Levin kezdetben a racionális gondolkodást tartja a legfőbb értéknek; önmarcangolása során egyesíti magában a lehetséges szabadság- és boldogságfelfogásokat. A családról, az anyagról (?) és a társadalomról folytatott elmélkedéseiben nem találja meg az élet értelmét, így öngyilkosságától csak önzésének, korlátainak elfogadása és a Kittyben kifejeződő szeretet-elv megtalálása tartja vissza.
Kitty a társadalmi elvárások miatt először visszautasítja Levint, utóbb azonban felismeri valós érzelmeit és megtalálja a boldogságot. Ez a választása azonban nem abszolút szabadságán alapul; az erős lelkű Kitty boldog sorsa is csak a szerencsés körülményeknek köszönhető.
A regény a századfordulós társadalmi vitát, a nők generális szabadságának kérdését boncolgatja, amely szerint a jogok biztosításával együtt jár a nők társadalmi megelégedettsége.
Egyéni szinten a mű hősei mind sajátos szabad- és boldogságfelfogást képviselnek.
Oblonszkij talán a legszabadabb; elképzeléseit sikeresen érvényesíti saját életében. Ugyanakkor az ösztöni létezés felszínén élve képzetei nem jelentik tudatos választás eredményét. Öntudatlanságának és önbizalmának következménye, hogy nem ismeri fel az abszolút szabadságot, így megromlott házasságát sem bontja fel.
Dolly abszolút értelemben a legkevésbé szabad; a hipermoralista társadalmi normák követőjeként kibontakozásának kereteit a családanya szerepe jelöli ki számára, ezeket a kereteket szétfeszítő vágyai viszont elfojtódnak.
Anna a mű rebellis karaktere; öntudatra ébredése után az egész életét feláldozva képviseli a színjátékra és unalomra épülő házassága mögött lappangó anyagi igazságot; a szerelmet és az ezzel járó boldogságot. Benne a rousseau-i ember és polgár(nő) ellentéte jelenik meg. A kor erkölcseit relativizálva kerül az etikai individualizmus talajára; nyílt viszonyt kezd Vronszkijjal, elhagyja férjét és kisfiát. A szerelem mint értékválasztás tudatossága bizonyítja szabadságát, teljes értékű emberré válását, szabad kibontakozásának lehetetlensége azonban előre látható. A másoktól való függés, a küzdés értelmetlenségének felismerése sodorja őt második szabad döntése, az öngyilkosság felé. Minden más tettét a kor etikája és a környezetében élők determinálják.
Különösen az anyegini természetű Vronszkij, akinek nem tudatos választása, hanem epikureus alapkaraktere miatt válik a kapcsolat terhessé; az idealizált beteljesülés elmarad. A gróf egoizmusa szembekerül Anna önfeláldozásával, majd erkölcsi vesztesége miatt vezekelve háborúba vonul.
Szintén jelentős befolyással bír Annára a „derék hivatalnok” Karenin, aki tökéletes „csavar” az orosz társadalom fogaskerekében. A neje tabukat döngető bejelentéseit méltósággal, a kor normái által meghatározott keretben fogadja, és a kor által legitimált akaratát az e keretek által biztosított eszközökkel érvényesíti Annával szemben. Korlátait azonban képtelen meghaladni, ignoráns az abszolút eszmék iránt. Benne a szenvedélyek nélküli, nem emberi lét nyomorúsága jelenik meg, és – szabadságának hiányában – egyben a lélek kiegyensúlyozottsága is.
Anna mellett Levin a másik morálisan komplex, belső egységében dinamikus karakter, akit – a főhősnőhöz hasonlóan – az élet kilátástalanságának felismerése hajt. Levin kezdetben a racionális gondolkodást tartja a legfőbb értéknek; önmarcangolása során egyesíti magában a lehetséges szabadság- és boldogságfelfogásokat. A családról, az anyagról (?) és a társadalomról folytatott elmélkedéseiben nem találja meg az élet értelmét, így öngyilkosságától csak önzésének, korlátainak elfogadása és a Kittyben kifejeződő szeretet-elv megtalálása tartja vissza.
Kitty a társadalmi elvárások miatt először visszautasítja Levint, utóbb azonban felismeri valós érzelmeit és megtalálja a boldogságot. Ez a választása azonban nem abszolút szabadságán alapul; az erős lelkű Kitty boldog sorsa is csak a szerencsés körülményeknek köszönhető.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése