A lírai nyelv sajátosságai Ady Endre A halottak élén című kötetében

A lírai nyelv sajátosságai Ady Endre A halottak élén című kötetében

 Ady egész költészete a „ki vagyok én?” kérdésének jegyében állt.

·        „ki vagyok én” a társadalom és a nemzet életében,

·        „ki vagyok én” a szerelemben,

·        „ki vagyok én” Istennel szemben,

·        „ki vagyok én” a költői hagyomány szempontjából: így és ezekhez hasonlóan hangzottak a kérdések.

  Az „én” nem állandó és változatlan személyiséglényeg gyanánt és különösen nem önmagában kiegyensúlyozott teljességként mutatkozott meg a válaszokban, hanem változó nézőpontok fénykévéjében mindig egy jellegzetességére esett fény, s ezek a jellegzetességek néha kiegészítették egymást, legtöbbször azonban egymás szöges ellentéteiként mutatkoztak be.

1.      A versekben felépített szerepszerűségek legtöbbje a romantikából származott: E/1, vallomásos beszédmód, felnagyított én, önmitizálás, költő-vátesz szerepkör, kijelentő beszédmód (ezért tartozik költészete modernsége ellenére is az utóromantikához )

2.      Líraalkotó személyiségfelfogása azonban korát meghaladóan modern volt: a lírai költészet formateremtő szempontjává tette a több nézőpontú, heterogén elemekből álló, többszörös személyiség (osztott személyiség) modern gondolatát, önreflexivitás, kételkedőbb, tárgyiasabb, drámaibb jellegű beszédmód, 1912-14 táján a szimbolikus lírai nyelvet felváltja a fogalmibb, sokszor élőbeszédszerű hang.

Ady kialakított tehát egy sajátos költői beszédmódot, s ennek keretében keltek életre versei. Ez a beszédmód többféle költőszerep „eljátszására” adott alkalmat, s alapvetően a korábbi szerepek folytatódtak tovább 1914 után is. Ady költői szerepeinek többsége a romantikában gyökerezett, de e szerepek egyszerre történő megszólaltatása, az „én” szüntelen belevetése a viszonylatokba, a többarcúság tudatos megfigyelése a költői beszédben: ez volt az, ami átemelte költészetét a 19. századból a 20. századba, és a századelő lírájának nagy része elé helyezte poétikailag.

A halottak élén című kötet

Ady olvasói, akik 1906-tól kezdve megszokták, hogy évente egy-egy újabb kötetét vehették kézbe, 1915-ben hiába várták az új kötet megjelenését. Noha Ady 1914-ben és 1915-ben még éppoly felajzott szenvedéllyel dolgozott, mint a megelőző években, nem jelentetett meg új verseskötetet, 1916-tól kezdve pedig egyre kevesebbet írt. Az 1914 február elején megjelent Ki látott engem? után négy és fél éves szünet következett, s újabb kötetet csak 1918 augusztusában adott közre. Címe: A halottak élén

A kötet jellemzői

Az új világkép megjelenése: „Egész világ szőttje kibomlott…”, „Minden leendő összeomlott” (valóságossá vált az 1909-es Kocsi-út az éjszakában „minden Egész eltörött” szimbolikus tájának filozófiai sejtése)

·        A háború metaforái: „nagy Tivornya”, „véres, szörnyű lakodalom”, „borzalmak tiport országútja”, „gyilkos, vad dúlás”

·        Megváltozik az időhöz való viszony: a Tegnap és a Holnap szerepcseréje

n  múlt: „Tegnapi Tegnap”= értékvilág, hit és remény időszaka. Felértékelődik a hagyomány és az ehhez kapcsolódó imitációs beszédmódok, a régi magyar költészetre való rájátszó archaizálás:

1.      kuruc költészet (Két kuruc beszélget),

2.      a 16. századi históriás énekhagyomány (Krónikás- ének 1918-ból),

3.      népmesés-népdalos folklorizálás (A mesebeli János)

E vers egyben önstilizáló szerepvers, önmegszólító formában.

n  jelen: totális értékpusztulás, az apokalipszis ideje, káosz, megbomlott világrend (csak az istenes és Csinszka-versek ellensúlyozhatják, Isten és Csinszka is a transzcendens szféra része, menedék a lírai én számára. Jellemző beszédmódok, magatartásformák:

1.      biblikus-apokaliptikus, zsoltáros hang (=archaikus), többnyire egy olyan látomásos prófétai attitűddel, amely a kívülálló tanú, a közvetítő szerepkörével azonos, azaz csak átadja a borzalmakat, amely értelmezhetetlen számára, magatartására az emlékezés, a „révedezés”, a siratás, a gyász vagy az elkülönülés gesztusa jellemző:Emlékezés egy nyár-éjszakára, A Rémnek hangja (apokaliptikus látomás)

2.      Csinszka-versek (Őrizem a szemed, Cifra szűrömmel betakarva)

3.      Istenes versek (menekülés az Úrhoz)

n  jövő: a lírai én már nem a „Holnap hőse”, hisz az megsemmisült. De megjelenik egy új magatartásforma, amely ismét egységes, célelvű folyamatként láttatja a megbomlott időt, a kétségbeesésen, lemondáson felülkerekedik a hit

1.      Az értékőrző szerepvállalás versei (Ember az embertelenségben, Intés az Őrzőkhöz, Mag hó alatt)

                   

     Nemcsak a versek időmotívumainak metaforikus tartalma változott meg az utolsó korszakban, hanem a térszemléleti motívumok is visszájukra fordultak. Ahogy a jelennek, a mának mint értékjelentésnek az összezsugorodása vagy teljes kiiktatódása az időn kívüliség képzetével járt együtt, úgy került előtérbe a kívüllét és különlét átértelmezése is. A különlét régi motívuma volt Ady verseinek. A meg nem értett nagy ember magánya vagy a kitaszított, megalázott művész, az újat teremtő költő egyedül maradása a kibontakozás köteteiben is a líraalkotó témák közé tartozott. Néha pózolóan panaszolták a versek az elszigetelődést, de legtöbbször büszkén vállalták, mint ami hozzátartozik a teremtő élethez.  

      A háborús versekben megváltozott versek azt sugalmazták, hogy a világ önkörében már nem változtatható meg, nem hozható helyre, ami megromlott, azon csak a csoda, a megváltás, csak Isten segíthet. Ezért idézte fel ilyenképp a háború kitörését: „(…) Isten várón emlékezem / Egy világot elsűlyesztő / Rettenetes éjszakára” (Emlékezés egy nyár-éjszakára). Az utolsó istenes vers, a Követelő írás sorsunkért 1918 augusztusában bensőséges perlekedő fohászkodás volt, mely nemcsak a megőrzött istenhitről tanúskodott, de – ami ritkán fordult elő Ady költészetében – vallási tétel, a kálvinista predesztináció összefüggésében nyerte el értelmét: az értékirány fő hangsúlya. A különlét vált a versekben értékesebbé és igazabbá. Egyszersmind más természetű lett az elkülönülés. Nem a meg nem értett vagy éppen űzött és üldözött szellemi ember felsőbbsége nyert benne kifejezést, nem a jövő, a költői öröklét által majd beigazolódó igazsága és értékessége szólalt meg benne. Ellenkezőleg: most nem őt nem értette a világ, hanem ő nem értette többé a világot. A jelen értelmezhetetlenné vált számára.    

 Az utolsó korszakban is fölhangzott „legfontosabb szava” – a hit –, de már nem a pozitív jövőkép állt mögötte fedezetül.

Szivemben élsz, sétálgatsz, uram,

De tartozol is a szívemnek,

Alázatosan, nyomorúan

Kérlek: add nekünk a mi sorsunk.

Az istenhit mellett a rezignációban őrzött értékek közé tartozott a szerelem. Az utolsó években ez már csak egyetlen személyre irányult: feleségére, Csinszkára. A szerelem, mint menedék szerepelt e versekben a világ elől:

„Nézz, Drágám, rám szeretve, / Téged találtalak menekedve / S ha van még kedv ez aljas világban: / Te vagy a szívem kedve” (Nézz, Drágám, kincseimre).

A valóság világából, melytől az éles elkülönülést választotta, a szerelmet megtartotta a maga közelében, de fölemelte, elvonatkoztatta, a hajdani Léda-versekhez képest absztrakttá változtatta.

A szerelemben megvalósuló szeretet, mint az embernek maradás garanciája kapott hangot ezekben az utolsó versekben. „Próbáljunk mégis megmaradni / Ebben a gyilkos vad dúlásban” – írta 1918 februárjában a De ha mégis? című, utolsó Csinszka-versben.

Poétikai–esztétikai jellemzők:

– A szecessziós–szimbolista, túldíszített jelképek helyébe elvont fogalmakat emel szimbólummá (vér, ember, élet, csoda, titok, stb.)      

– Megjelennek az avantgárd hatások elsősorban az expresszionizmus – a korélménynek megfelelően (zaklatottság), illetve a tudat mély rétegeit feltáró szürrealista jegyek. Mindez együtt jár a kihagyásos, töredékszerű vagy montázsszerkesztéssel. (Emlékezés egy nyár-éjszakára)

3. tétel

A lírai nyelv sajátosságai Ady Endre A halottak élén című kötetében

Vázlat

·        Költészete fő kérdései:

o   „ki vagyok én” a társadalom, nemzet életében?

o   „ki vagyok én” a szerelemben?

o   „ki vagyok én” Istennel szemben?

o   „ki vagyok én” a költői hagyomány szempontjából?

válaszok: az „én” nem állandó, kiegyensúlyozatlan

     a változó nézőpontok alapján: mindig más jellegzetességek

                                                        néha kiegészítik egymást

                                                        általában egymás szöges ellentétei

·        Önképe: egyszerre romantikus és modern

Utóromantika: szerepszerűségek legtöbbje	Modern: személyiségfelfogás
·        vallomásos beszédmód ·        felnagyított, mitizál én ·        vátesz szerepkör	·        több nézőpontú, osztott személyiség ·        kételkedőbb beszédmód ·        1912-14: szimbolikus lírai nyelv helyett: tárgyiasabb, fogalmibb hang

·        sajátos költői beszédmód:

o   többféle költőszerep „eljátszására” ad alkalmat

többsége a romantikában gyökerezik

A századelő lírája élére helyezte

de:  a szerepek egyszerre történő megszólaltatása

               „én-keresés” a viszonylatokban (lsd.: fent)

               többarcúság tudatos megfigyelése a költői beszédben

·        A halottak élén c. kötet:

o   1906-tól minden évben új kötet

1915: nincs kötet (bár Ady ugyanúgy dolgozott, mint addig)

o   1914: Ki látott engem?

utána 4 és fél éves szünet

        1918. augusztus: A halottak élén

·       

Kiteljesedik az 1909-es Kocsi-út az éjszakában „minden Egész eltörött” világképe

A kötet jellemzői:

o   új világkép: „Egész világ szőttje kibomlott…”

                               „Minden leendő összeomlott”

o   nagy téma: háború (metaforák: „nagy Tivornya”, „véres, szörnyű lakodalom”, „borzalmak tiport országútja”, „gyilkos, vad dúlás”)

o   megváltozik az időhöz való viszony: Tegnap és Holnap szerepcseréje:

§  múlt:

Ø  értékvilág, hit és remény időszaka

Ø  hagyomány felértékelődése, régi magyar költészetre való rájátszó archaizálás:

v  kuruc költészet (Két kuruc beszélget)

v  16. századi históriás énekhagyomány (Krónikás ének 1918-ból)

v  népmesés-népdalos folklorizálás (A mesebeli János)

§  jelen:

Ø  totális értékpusztulás, apokalipszis ideje, káosz, megbomlott világrend

ellensúlyozzák: csak istenes és Csinszka-versek     transzcendens szféra részei, menedék

Ø  jellemző beszédmódok, magatartásformák:

v  biblikus-apokaliptikus, archaikus hang

     látomásos próféta, kívülálló tanú, közvetítő     emlékezés, gyász, siratás, elkülönülés (Emlékezés egy nyár-éjszakára)

v  Csinszka-versek (Őrizem a szemed, Cifra szűrömmel betakarva)

v  Istenes versek (Menekülés az Úrhoz)

§  jövő:

Ø  lírai én már nem a „Holnap hőse” (a Holnap megsemmisült)

Ø  új magatartásforma: kétségbeesésen, lemondáson felülkerekedik a hit

                                      megbomlott idő         ismét egységes, célelvű folyamat

Ø  értékőrző szerepvállalás versei (Ember az embertelenségben, Intés az Őrzőkhöz)

o   kívüllét és különlét átértelmezése:

§  régebben:

Ø  különlét: régi motívum

Ø  meg nem értett nagy ember magánya

Ø  kitaszított művész

Ø  újat teremtő költő kitaszítottsága

legtöbbször büszkén vállalja, hozzátartozik a teremtő élethez

§  most:

Ø  elkülönülés: más természetű lett

Ø  nem a meg nem értett/ űzött szellemi ember felsőbbsége

Ø  nem a jövő/ a költői által majd beigazolódó igazság/értékesség

                     most nem őt nem értette a világ

                            ő nem értette többé a világot (jelen: értelmezhetetlen)

·        Istenes versek:

o   háború hatására Istennel való kapcsolata is megváltozott

o   háborús versek: Isten, mint egyetlen remény

                                      Emlékezés egy nyár-éjszakára: „Isten várón emlékezem/ Egy világot elsüllyesztő/ Rettenetes éjszakára.”

o   utolsó istenes vers: Követelő írás sorsunkért:

§  1918. augusztus

§ 

„Szívemben élsz, sétálgatsz, uram, De tartozol is a szívemnek, Alázatosan, nyomorúan Kérlek: add nekünk a mi sorsunk.”

bensőséges, perlekedő fohászkodás

   

                             megjelenik a kálvinista predesztináció

·        Csinszka-versek:

o   szerelem, mint menedék (istenhit mellett)

„Nézz, Drágám, rám szeretve,/Téged találtalak menekedve/S ha van még kedv ez aljas világban:/Te vagy a szívem kedve” (Nézz, Drágám, kincseimre)

    

o   elkülönülés a világtól          szerelem: közel tartja, fölemeli, elvonatkoztatja

           (Léda-szerelemhez hasonlóan)

o   szeretet: egyetlen módja az életben maradásnak:

 „Próbáljunk mégis megmaradni/Ebben a gyilkos vad dúlásban.”

1918. De ha mégis?        utolsó Csinszka-vers

·        Poétikai-esztétikai jellemzők:

o   szecessziós-szimbolista, túldíszített jelképek helyett elvont fogalmak szimbólumként (titok, csoda, élet, stb.)

o   avantgárd hatások:

§  főként expresszionizmus (háború miatt      zaklatottság)

§  tudat mély rétegeit feltáró szürrealista jegyek

§  kihagyásos, töredékszerű, montázsszerkesztés (pl.: Emlékezés egy nyár-éjszakára)

Befejezés:

·        Ady nemcsak első munkatársa volt a Nyugatnak, hanem példaképe is

·        de: megosztotta a Nyugat táborát:

o   sokak példaképe volt (pl.: Tóth Árpád)

o   mások nem fogadták el vezér szerepét

                               legismertebb ellentét: Kosztolányival

·        megosztottság nem gond

               Nyugat: eredetiségről, szellemi különbözőségeiről lett ismert