A megidézés változatai és a költői szerep Weöres Sándor Psyché. Egy hajdani költőnő írásai című alkotásban

A megidézés változatai és a költői szerep Weöres Sándor Psyché. Egy hajdani költőnő írásai című alkotásban

"Nők még sohasem törtek új pályát sem irodalomban, sem művészetben, egyetlen nagy eszmével sem vitték előbbre a tudományt, s nem is fogják soha. A gyöngeség és tehetetlenség, melyet annál inkább éreznek, mennél nagyobb tehetségüek, elfojtott dühvel tölti el őket s önkénytelenül ragadja bizarr eszmékbe, tlságokra, hamis zsenialitásra."

(Gyulai Pál)

Keletkezés:

A könyv 1972-ben jelent meg, majd a téma a következő években még további részletekkel egészült ki, és végül a teljes mű az 1975-ös, második kiadásban volt olvasható. Maga Weöres Sándor egy 1973-as újságcikkben vallja meg a Népszabadság olvasóinak, hogy már húszéves kora óta, majd negyven éven át sokat foglalkoztatták az 1700-as, 1800-as évek poétái, Csokonaitól kezdve Kazinczyn keresztül egészen Berzsenyiig és tovább a kevésbé ismert Tóth Lászlóig és Vályi Nagy Ferencig foglalkozott a kor géniuszaival. Mellettük nem kerülték el figyelmét Dukai Takács Judit, jfalvi Krisztina és Molnár Borbála. Ezen poéták és "poetriák"hatására született és szólalt meg benne – ahogyan Weöres írja – "egy idegen, könnyűvérű, szép hajdani hölgy, Psyché".

A görög mitológiában Psyché ("lélek") egy halandó, pillangószárnyakkal ábrázolják. Amor beleszeret, mikor feleségül veszi, Psyché kíváncsiságának engedve belenéz Venus szelencéjébe, ettől mély, styxí álomba zuhan. Amor nyilaival leszedi feleségéről az átkot, és kérésére Jupiter istenné emeli, hogy örökre házasok maradhassanak.

Verses regény:

A Psyché műfaját tekintve nagyon összetett. A verses és prózai műfajok jellegzetességei egyaránt megtalálhatók benne: így gyermekvers, dal, epigramma, episztola, ekloga, románc vagy óda, de például a műben Psyché kalandjai az ifjú Wesselényivel egy anekdota, Ungvárnémeti Tóth Lászlóra való emlékezése pedig a memoár műfajának képviselője. A műből a műfaji sokszínűsége mellett egy komolyan megszerkesztett, szervesen felépülő történet bontakzik ki. Ennek megfelelően tekinthetjük az alkotást verses regénynek.

A megidézés változatai:

A mű megidézi a kort, nyelvezetet és írásmódot.

A történet főszereplője, Lónyay Erzsébet egy gazdag nemesi felmenőkkel rendelkező gróf, volhiniai és moldvai címet viselő apa és egy segénysorból származó anya gyermekeként látta meg a napvilágot 1795-ben. Lónyay Erzsébet – a másik keresztnevén: Psyché – megszületésétől kezdődően mesebeli ellentétekkel tartkított és végletekben gazdag életutat jár be. Egyszer a miskolci cigánysoron tengődik szegénységben, máskor a felsőbb elit, az arisztokrácia palotáiban lakik, ahol kedvére veti bele magát idejekorán felébredt érzéki vágyaitól fűtve a szemérmetlen kalandokba. Romantikus együttléteik és szakításuk után egy sziléziai birtokos, Maximilián Zedlitz báró veszi feleségül 1816-ban. Psyché akkor már termékeny költőnő, aki mozgalmas sorsa révén kapcsolatba kerül a kor több nagy írójával és költőjével. Németországi utazása alkalmával van szerencséje találkozni Goethével, Hölderlinnel és a Brunswick családnak köszönhetően még Beethovennel is. Idehaza a figyelmes Kazinczyt kápráztatja el verseivel, aki a gyermek-költőnőnek kezébe lantot ad, s "Bibliothecája kintseit mind megnyitá" előtte. Az 1820-as évek reformmozgalmából kisebb pénztámogatásoktól eltekintve nem veszi ki a részét. Lírájába a hazafias buzgalom nem ivódik bele, megmarad a lélek titkos tájainál és a hétköznapi eseményeknél. Hűvösséget és a korra való érzéketlenséget a kritikus Toldy Ferenc rója fel neki, amire a következő sorokkal válaszol:

"Magyar századok

Kohójában forrott s ájult a vérem,

Hazámat, mint természetes leget érzem,

s róla hallgatok."

időközben idősödő férjében egyre nő a féltékenység, fél, hogy felesége megcsalja. Psyché végül 1831-ben váratlan kocsibalesetben veszti életét.

Psyché élettörténete fikció ugyan, de Weöres Sándor művészi zsenialitásának köszönhetően mégis hajlamosak vagyunk valósnak hinni ennek az életvidám, sokat látott és tapasztalt asszony-költőnek a létét és kalandjait.

Weöres ugyanis precíz nyelvi virtuozitással állítja elénk a XIX. század elejét. Fiktív irodalomtörténeti hagyományt és személyt teremt, ugyanakkor nyelvi valódiságával elmossa a határt valóság és fikció között. Tökéletesen veszi magára a kor nyelvi kifejezésmódját és szókincsét. Főszereplője, a félig arisztokrata, félig cigány származás lány – és vele együtt az olvasó – a történet során éppúgy megismeri és magára veszi a bécsi udvar előkelő és az európai kultúra kifinomult világát és stílusát, mint a diáktanyákat és a cigányputrikat. Ennek köszönhetően elbájoló és meglepő stílusötvözeteket képes kimunkálni. Weöres Sándort – az általa nagyra becsült Csokonaihoz hasonlóan – alakváltoztató költőnek tartották, hiszen minden hangnemben és versformában magas színvonalon volt képes alkotni. Az ő sokarcságában magától értetődően benne rejlik az antik időmértékes verselés fegyelmének vállalása, a "primitívebb" ritmikák meghonosítása és a legkülönbözőbb korok és kontinensek verselési módjának elsajátítása.

Weöres gondosságát igazolja, ahogyan a versek teljesen pontosan követik az életrajzi változást, miközben Psyché életútján vándorol és előbb kislányból érett asszonnyá, azután idősödő hölggyé válik. Máshol a kor iparosodásának képét látjuk:

"Nylánk aczél Elevátorok

Tekeregték vékony nyakok,

Zárt tenger rész főlé meredve."

Költői szerep:

a megismert korabeli költőkhöz képest egészen más az a poéta-szerepvállalás, amely Psyché karakterét jellemzi. Ez Weöres részéről már nem imitáció, sokkal inkább kreáció. Annak a késő rokokó, korai biedermeier irodalomnak az utópiája, amely a szabad és független Magyarországon élő költő mindennapi öröm- és bánatteli megnyílvánulásainak versbevételét írja le. Ahol a költők nem roskadnak össze a társadalom és a nemzet súlyos gondjai alatt, és nem mint "lángoszlopok" vezetik a népet. Ahogyan Psyché magáról ír:

"Míg másulásiban reménylek,

Hívságos forgalomban élek,

Tarka s vidám az életem;"

Weöres Sándor egy olyan modellt állít fel a művében, amelyben a magyar költő megengedheti magának a fényűzést, és elit, európai életet élhet.