14. A szövegtípusok kommunikációs, szerkezeti, nyelvi jellemzői

14. A szövegtípusok kommunikációs, szerkezeti, nyelvi jellemzői

Szövegtípusok:
A szövegtípusok a mindennapi élet során, közösségi hagyományokra épülve alakulnak ki. Az emberi társadalom azért hoz létre különböző szövegfajtákat, hogy az általuk biztosított mintákkal megkönnyítse az információcserét. A megfelelő szövegtípus igazodik a kommunikációs célhoz és közeghez, ezért helyzetenként, társadalmanként és koronként változik.
A szövegtípus a szöveg feletti kategória: konkrét beszédhelyzetben születő, meghatározott témájú és a kommunikációs célhoz legjobban igazodó közlés-keret.
A nyelvészetnek egy külön területe, a szövegtipológia foglalkozik a szövegek kategorizálásával. Fő vizsgálati szempontja: a kommunikációs funkció; az igénybe vett csatorna; a kommunikációs folyamatban résztvevők száma; a szövegalkotás körülménye és a nyelvhasználat szabályozottsága.

Az elbeszélő, leíró, érvelő és gyönyörködtető szövegek:
A szövegek legfontosabb csoportosítási lehetőségét a kommunikációs funkciók, a közlésfajták szerinti megkülönböztetés nyújtja. A szöveg más és más attól függően, hogy el szeretnénk-e beszélni valamit, bemutatni kívánunk, közönséget akarunk meggyőzni vagy csak gyönyörködtetés a célunk. Kommunikációs sikerünk záloga a betanult nyelvi panelek helyes alkalmazása, ezzel foglalkozik a retorika, a szónoklattan tudománya.
Az elbeszélő szöveg célja a tájékoztatás, egy bizonyos esemény vagy cselekmény elbeszélése. Fontos jellemzőjük az időbeliség: általában az idővel párhuzamosan haladva vagy in medias res bontakozik ki belőlük a cselekmény. Attól függően, hogy az elbeszélő részt vesz az eseményekben vagy csak külső szemlélőként vizsgálódik, beszélünk tudósító vagy jelenetszerű elbeszélésről.
Leírást készíthetünk a minket körülvevő környezetről, tárgyakról, személyekről. Az ilyen szövegek általában térbeliség alapján jellemzik a tárgyukat: távolról közelebb haladva mutatunk be valamit, esetleg közelről visszük távolabb perspektívánkat. Ezt a szövegfajtát a tudomány is alkalmazza, mert a leíró személy nem jelenik meg a leírásban, így objektív tud maradni.
Érvelő típusú szövegek célja a címzettre gyakorolt hatás elérése, a meggyőzés. Az ilyen szövegek központi szerkesztő elve a logikai rend betartása, olyan nyelvi, logikai eszközöket vonultat fel, mint a következtetés, a hasonlat, a cáfolat vagy a párhuzam.
A gyönyörködtetésre szánt szövegek általában szépirodalmi igénnyel íródnak, ide tartoznak az irodalmi műfajok (amelyek új szövegosztályozási lehetőséget nyitnak meg).

További csoportosítási lehetőségek vizsgálata:
A szövegek az alkalmazott kommunikációs csatorna szerint írásbeliek vagy szóbeliek. Az élőszóba foglalt szövegekre a helyzethez kötöttség és a szabálytalanság jellemző, míg az írott szövegek általában jól átgondoltak, választékosak, maradandóbban hordozzák magukban a nyelvi hagyományokat.
A kommunikációban résztvevő alanyok száma szerint beszélhetünk monológról, amikor csak feladó van (pl.: előadás), és dialógusról, amikor a feladó és a címzett szerepe cserélődik a kommunikációban résztvevő alanyok között (pl.: telefonbeszélgetés).
Fontos megkülönböztetési lehetőséget kínál (tapasztalati módon) a szövegalkotás körülményének vizsgálata, hogy a szöveg spontán módon vagy tervezetten jött-e létre. A rögtönzött szövegek jellemzően párbeszéd során alakulnak ki, ezzel szembe a tervezett szövegek előkészületet igényelnek. Az alapján, hogy egy alkotó melyik módon szeret szöveget létrehozni, különbséget szoktak tenni ihletett vagy tudatos művész között.
A nyelvhasználat szabályozottsága szerint normakövető az az alkotás, amelyik betartja a helyesírási szabályokat és a köznapi logikához alkalmazkodik. A nem normakövető, újító nyelvhasználat általában élőszóban jelentkezik, amikor egy bizonyos társadalmi csoporthoz tartozó elemek vegyülnek a szövegbe. Ilyen a szleng, a zsargon vagy az argó. A normabontó szövegek legjobb példájának a mai kulturális életben egyre nagyobb szerepet játszó slam poetry bizonyul.