A szabadság és boldogság megjelenése az „Anna Karenina” című regényben "Enyém a bosszúállás és én megfizetek"

A szabadság és boldogság megjelenése az „Anna Karenina” című regényben

"Enyém a bosszúállás és én megfizetek"

Társ. háttér: A XIX. században megrekedt az orosz társadalmi fejlődés, azonban az irodalom fejlődősét ez felgyorsította. Az oroszok szembesültek feudalizmussal, az elmaradottsággal, a szegénységgel/nyomorral. Az orosz irodalom fénykorának egyik legkiemelkedőbb alkotója Lev Tolsztoj volt.

Lev Tolsztoj:  

•                    Lev  Nyikolajevics Tolsztoj (1828 - 1910)

•                    a realista orosz próza mestere

•                    nemesi családból származott

•                    bejárta Európát és a Kaukázust

•                    Jasznaja Poljanában, grófi birtokán élt

•                    1862-ben feleségül vette Szofja Andrejevna Berszet

•                    aktívan részt vett a paraszti élet megreformálásában

•                    életművét Oroszország felvirágoztatásának szentelte

Néhány műve:

·        Gyermekkor (1852)

·        Kamaszkor (1854) (magyarul „Serdülőkor” címmel is megjelent)

·        Szevasztopoli elbeszélések (1855-1856)

·        Ifjúság (1857)

·        Kozákok (1863)

·        Háború és béke (1863-1869)

·        Anna Karenina (1873-1877)

·        Ivan Iljics halála (1886)

·        Feltámadás (1889-1899)

Anna Karenina:

•                    második regénye (1870)

•                    Mottója - "Enyém a bosszúállás és én megfizetek" (Biblia)

•                    a gondolat Schopenhauer közvetítésével került hozzá

•                    két szálon futó cselekmény (Anna, Levin)

•                    fő kérdései: hol kezdődik, meddig érhet az emberi bírálat?/mi a szabadság?/mi a                 boldogság?

•                    Anna külsejét Puskin lánya ihlette

•          témáját részben irodalmi emlékek (Anyegin és Tatjána), részben saját története (házassága válsága) , valamint egy tragédia ihlette (Jasznaja Poljana közelében tehervonat elé vetette magát egy asszony, aki szerelmi boldogtalanságát nem tudta feldolgozni – később jelen volt) a boncolásán

Bevezetés:

A boldogság és a szabadság olyan nehezen meghatározható filozófiai fogalmak, melyek minden egyes ember számára más jelentéssel bírnak és melyek leggyakrabban az élet értelmének kapcsán kerülhetnek szóba, éppen ezért összekapcsolódnak. A két fogalom közös, vagy egyedüli meghatározása több irányból is megközelíthető, mint a filozófia, vallás, vagy a történelmi korok felfogása. Schopenhauer a boldogságot ekképpen fogalmazta meg: „A boldogság, az öröm, a kellemesség mindig hiányt jelent. A fájdalom vagy a szenvedés hiánya - ez a boldogság.” A német filozófushoz hasonlóan – akinek munkássága nagy hatást gyakorolt rá - a világirodalom egyik legjelentősebb írója, Lev Tolsztoj is foglalkozott a szabadság és a boldogság fogalmának és kapcsolatának mibenlétével, Anna Karenina című regényében, ahol e fogalmakat az adott történelmi kor és helyszín ellenére azoktól elfüggetlenítve próbálta meg ábrázolni.

Tárgyalás:

-          helyszín a korabeli Oroszország

-          A történet két éves időtartamot fog össze (1880-83)

-          a két főszereplő Anna Karenina és Levin (Konsztantyin Dmitrics)

-          a történet két szála, Anna Arkagyjevna Karenina (szül. Oblonszkaja hercegnő), illetve Konsztantyin Dmitrics Levin élete párhuzamosan futnak

-          a szereplők azonos kapcsolati körben mozognak, (Anna és Levin személyesen csak egyszer találkoznak)

Legfontosabb szereplői:

-          Sztyepan Arkagyics Oblonszkij herceg (Sztyiva) - Anna fivére

-          Alekszej Vronszkij gróf – Anna szeretője

-          Katyerina Alekszandrovna Scserbackaja hercegnő (Kitty) -  Levin szerelme, Sztyiva sógornője

-          Alekszej Alekszandrovics Karenin – Anna férje

-          Szerjozsa – Anna és Karenin fia

-          Anna Arkagyjevna Karenina

-          Konsztantyin Dmitrics Levin

Anna vonala

A boldogság problematikája már a regény legelső mondatában előkerül: „A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az.” A történet az Oblonszkij család otthonában kezdődik. Kiderül, hogy Sztyiva gyermekeik nevelőnőjével megcsalta feleségét, Dollyt, aki elkeseredésében a válást fontolgatja. A család Anna érkezését várja, akitől fivére reméli, hogy képes arra, ami neki nem sikerült, megbékíteni a feleségét, hogy lemondjon válási szándékáról. A várt segítség meg is érkezik Anna személyében, aki maga is kissé feldúlt állapotban érkezik meg bátyjáékhoz – a moszkvai vonatállomáson találkozik először Vronszkij gróffal, mindössze néhány pillanatra, valamint szemtanúja lesz, ahogy egy férfi a sínekre zuhanva életét veszti. A két társalgása során merül fel elsőként a szabadság gondolata, a tehetetlen és a társadalomnak kiszolgáltatott női sorsban. „S a legrosszabb, értsd meg, hogy nem hagyhatom el./Mit tegyünk íly kilátástalan helyzetben?”  Dolly azzal, hogy egy életre hozzá van kötve egy férfihoz, akit már nem szeret, sőt gyűlöl, nem csupán a szerelmet és a boldogságot, de addigi szabadságát is veszni látja. Ennek ellenére, Anna közreműködésének hála mégis úgy dönt, megbocsátja Sztyiva „botlását”, ám Anna számára is kérdéses, hogy szívből vagy kötelességből? Férjes asszonyként és anyaként úgy látja, nincs más lehetősége, mint beletörődnie a megváltoztathatatlanba és folytatnia az életét, akármit hozzon is.

((Anna és Dolly jelleme a műben ellentétbe állítható, hiszen míg Dolly kitart a férje és a házassága mellett, Anna inkább a szerelmet és a szabadságot választja))

Annában és Vronszkij grófban (aki komolytalan szándékkal Kittynek is udvarol, mindaddig, míg Anna meg nem érkezik Moszkvába) az első találkozás alkalmával (vasútállomás) kölcsönösen fellángolnak az érzelmek. Anna azonban minden erejével igyekszik elnyomni magában az érzést, vele ellentétben azonban Vronszkij szinte megszállottjává válik a szerelemnek, a gyönyörű nőnek. A mű előre haladtával az érzések felcserélődnek. Vronszkij heves szerelme lassan elapad a társadalomból kivetett Anna egyre fokozódó féltékenysége mellett, míg Anna szerelme változatlanul erős marad

Miután sikerült megmentenie testvére házasságát, Anna részt vesz egy bálon, ahol újra találkozik Vronszkij gróffal. Az este nyilvánvalóvá teszi számára, hogy a fiatal katona vonzalma nem viszonzatlan, épp ezért úgy dönt, mihamarabb visszautazik Szentpétervárra, hogy férje, imádott kisfia és a hétköznapi élete mellett teljesen elfelejtse a férfit. Vronszkij azonban képtelen elengedni Annát, így hátra hagyva Moszkvát (és vele Kittyt, aki belebetegszik a szerelmi bánatba) Annával tart. Az állomáson Vronszkij szemtanúja lesz Anna és férje, Karenin találkozásának és megállapítja, hogy Anna szemlátomást nem boldog, legfeljebb elégedett az életével.

Anna karakterére a mű egésze során jellemző a kettősség, különösen a szabadság, illetve a boldogság, a szerelem kérdésében. Tolsztoj ezt a képi ábrázolás és az erkölcsi elemzés szorosan együttesével ábrázolja, mely során egyszerre nyomon követhetők Anna gondolatai/vágyai és a hozzájuk kapcsolódó, vagy az éppen ellenük szóló érzelmek, illetve az akarat, az érzelem, és a tudat ellentmondásait.

Pl.: Anna álmában azt látja, hogy egyszerre hitvese mindkét férfinak. Álmában is úgy érzi, hogy érzései bár bűnösök a világ számára, számára nagyon is elfogadhatóak és az egyetlen járható utat jelentik a boldogsághoz – az álmából felébredve Anna egyszerre érez határtalan boldogságot és mérhetetlen szégyent.

vagy

A lóversenyre férjével érkezik, ám belül tudja, hogy kizárólag Vronszkij (aki maga is versenyez) miatt van ott. Végig izgul Vronszkijért, le sem tudja róla venni a szemét és legszívesebben vele lenne – ám képtelen elmozdulni férje mellől. Bár már nem szerelmes belé, sőt undorodik tőle, kötelességtudatból nem akarja megbántani és megalázni őt azzal, hogy beismeri neki a boldogságát. Míg a játék zajlik, az események leírása közben végig figyelemmel kísérhetjük Anna gondolatait és a benne lejátszódó érzéseket. Az író pontosan rögzíti a szenvedély és a lelkiismeret hangját.

A regény során még sok hasonló példával találkozunk: Anna egyszerre szereti és undorodik a férjétől/ Férjét igen, fiát képtelen elhagyni/ Az érdekházasságból született gyermekét, Szerjozsát imádja, míg a szerelemből született lányát képtelen szeretni/ A Vronszkijjal közös élete egyszerre szabadítja és börtönzi be lelkileg/ Megkönnyebbül, miután bevallja férjének Vronszkijt, bűntudata azonban erősödik

Anna szerelme kedvéért feláldozza az egész életét, ám később rá kell jönnie, hogy ezzel nem megszerezte, hanem megfosztotta magát a szabadságától. Mivel férje nem hajlandó elválni tőle, a régi életétől távol sem élheti át a szabadság, a szabad szerelem örömeit, a törvény és az egyház kötelezi. Kirekesztetté, megvetetté válik, ráadásul hamarosan Vronszkij is elfordul tőle – hiszen a férfiak számára egy ilyen viszont nem bűnnek, sokkal inkább erénynek minősült. Anna számára a boldogság és a vele járó szabadság értelmüket vesztik, kétségbe vonja, hogy valaha egyáltalán léteztek-e számára? Mikor Vronszkij nélküle utazik el, Anna végső elkeseredésében úgy dönt, az egyedüli menekülést választja kilátástalan helyzetéből, a halált.

Levin vonala

Levin bár tehetős családból származik, a szívében inkább a falusi élethez húz. „Ott lakom a falumban egyedül, ahogy eddig is, és gazdálkodom.” A társaságban nem kedvelik: megveti és kritizálja a pétervári, a moszkvai, egyszóval a nagyvárosi életet. Nem hisz az akkor egyre népszerűbbé váló okkult tudományokban, a nagyvárosi életvitelre jellemző mértéktelenségben és élvhajhászatban.  „Igen, van bennem valami ellenszenves, visszataszító”.   Levin halálosan szerelmes Kittybe. Szerény természete és kétségei ugyan sokáig visszatartják, ám régi barátjával, Sztyivával való ebéd után végül rászánja magát, és (Anna érkezésével nagyjából egy időben) Moszkvába utazva megkéri Kitty kezét, aki azonban visszautasítja (annak reményében, hogy Vronszkij gróf veszi majd feleségül).  Levin, aki mindaddig az igaz szerelme megnyerésében látta a boldogsága kulcsát, most mindent veszni lát.

Levin a csalódást követően előbb meglátogatja bátyját, Nyikolaj Levint, akit züllött életvitele a halál szélére sodort. Levin megpróbálja meggyőzni, egészsége érdekében tegye félre büszkeségét és költözzön hozzá vidékre, fivére visszautasítja az ajánlatát – arra hivatkozva, hogy neki nem kell a testvére, sőt senki szánalma vagy segítsége. Ezek után Levin visszautazik a birtokára.

Kezdetben teljesen átadja magát a fájdalom és a csalódottság érzésének. Ám a falun töltött mindennapok ráébresztik, hogy tovább kell lépnie. Tanulmányt írt a mezőgazdaság fejlesztéséről, együtt kaszált a parasztokkal, megpróbálja az életét teljesen függetleníteni Kitty fájó emlékétől. De így sem talál választ eredeti kérdésére: lehet - e tartósan boldognak maradni a végesség tudatával? Korábban attól félt, hogy a Kittyvel való boldogsága véget érhet, ha egyszer beteljesedik. Most pedig – hogy a boldogság soha nem következett be – képtelen elhinni, hogy a boldogság (szerelem) nélküli, ám független és szabad élet is lehet ugyan olyan elégedett és kellemes, mint a szerelmesek boldogsága. Levin számára ekkor a két fogalom egymástól külön válik: miután a boldogságra nincs reménye, a szabadságba kapaszkodik.

Életében gyökeres fordulatot jelent, mikor értesül róla, hogy Vronszkij már nincs Moszkvában, Kittyt pedig hátra hagyta. Újra Moszkvába utazik és másodszorra is megkéri a lány kezét, aki ezúttal igent mond. A Kittyvel való házassága azonban koránt sem marad felhőtlen. A kezdeti örömet hamarosan megmérgezi Kitty féltékenysége – Levin egyre inkább úgy érzi, a boldogságáért a szabadságával kellett fizetnie, eljut a következtetésre: a kettő nem létezhet egymás mellett. Míg Anna esetében a boldogság és a szabadság kezdetben szinte egy fogalmat alkottak, Levin esetében a boldogság és a szabadság képtelen megférni a másik mellett, s ha birtokoljuk az egyiket, a másik már nem lehet a miénk.

Befejezés: elmélkedés a szabadság és boldogság kérdéséről az egyén és a társadalom szintjén. Elválasztható-e a két szint, ill. a két fogalom egymástól? Egyéb irodalmi példák:pl. ókor:  görög irodalom: Agamemnónnak a saját lányát, Iphigéniát kell feláldozni népe érdekében, Biblia: Ábrahám fiát, Izsákot áldozná fel Istennek. Felvilágosodás: Csokonai-felveti a polgár (közéleti) és az ember (magánélet) közti konfliktust, ill. a kettő közti harmónia megbomlását (A tihanyi Echóhoz). Ezt teljesíti ki Petőfi Az apostol c. művében Szilveszter alakjában. Modern irodalom: a kettő közti harmónia végleg veszve van, ill. az egyén már nem keresi a boldogságot a közéletben, a magánéletben becsapja magát, céljai kisszerűek lesznek vagy egyáltalán nincsenek, a jövő reménytelen (pl. Gogol: A köpönyeg, Csehov-, Ibsen-, ill az abszurd drámák, Kafka művei)

JóKAI MóR A kőszívű ember fiai (1869)

JóKAI MóR A kőszívű ember fiai (1869)

Nem szabad mesemondónak nevezni Jókait, és aztán egy egészen más műfaj szerint ledorongolni
(BENEDEK MARCELL)

Jókai új művének előkészületeiről a Fővárosi Lapok számolt be 1868-ban: "Jókai Mór ismét egy nagy regényen dolgozik. Címe: Anya örökké. A forradalom idején játszik, s a nagy események végig vannak szőve benne." A beharangozott alkotást a következő év január 1-jétől A Hon közölte folytatásokban, már a végleges címmel: A kőszívű ember fiai.
A 1848-49-es forradalom és szabadságharc témáját az író több nagyterjedelmű regényben is földolgozta (Politikai divatok, Enyim, tied, övé, Egy az Isten, A kiskirályok, A tengerszemű hölgy, Akik kétszer halnak meg, A mi lengyelünk). Már a világosi napokat követő országos gyász és levertség idején fölidézte a függetlenségért folytatott küzdelmet a Csataképekben (1850). A kötet egyik novellájában, Az ércleányban fogalmazta meg azt a szemléletmódot, mely A kőszívű ember fiainak is meghatározó eszmei és poétikai elve lesz: "Írjunk mitológiát. Írjuk le az év eseményeit híven, valóan, mindent, ami megtörtént, minden csodálatost, emberfölöttit, nagyszerűt, amit láttunk, amit tapasztalánk, aminek szemtanúi voltunk."
A történelem mitikus értelmezése tükröződik A kőszívű ember fiai időtechnikájában. Sorsfordító korszakokban összetorlódik az idő, az emlékezet és a képzelet összesűríti az eseményeket. Az olvasó számára folyamatos cselekményláncnak hat a Baradlay Kazimir halálától a szabadságharc bukásáig és a megtorlásokig tartó történet, mely a befogadó logikája szerint 1848 kora telétől 1849 késő őszéig tart. Valójában azonban legkevesebb négy évet ölel át a regény. Jókai csak ritkán nyújt fogódzót, a történelemben jártas olvasó azonban tudja, hogy a mű elején lezajló nagyváradi megyegyűlés mintájául az 1845. december 15-i bihari közgyűlés szolgált. Így a nyitófejezet időpontját ugyanezen év elejére tehetjük. Az évek múlására utal az is, hogy ödön gyermeke a szabadságharc bukásakor már három éves. Az olvasó azonban mindezt nem érzékeli, az életképek sokaságából álló regény egybefüggő freskót alkot. Pedig Az első lépcső "ama" magaslathoz című fejezet, melyben az Oroszországból hazatért ödön elfoglalja a főispáni széket, és a rákövetkező Tavaszi napok között legalább két és fél esztendő telik el. Ettől kezdve, 1848. március 13-tól viszonylag összefüggően követik egymást az események, bár az egyes történésekre fordított terjedelem különböző. Budavár ostroma mint a regény egyik csúcspontja négy fejezetet fog át. Három napba sűríti viszont a Bécsből a Kárpátokon át hazatérő Richárd kalandjait az író.
A mitikus szemléletmód következménye, hogy valóság és fikció szervesen egybeolvad A kőszívű ember fiaiban. A szereplők között találunk történelmi alakokat, egy-egy epizódban feltűnik Görgey, Kmetty, Mészáros Lázár, Henczi, Kleinheincz. A Baradlay fiúk megrajzolásához sokan szolgáltak mintául. ödön figurájában Beöthy ödön, Irányi Dániel élettörténete és jellemvonásai figyelhetők meg, Richárdéban pedig Lenkey századosé és Desseffy Lajosé. Jenő felvette az író egyes jellemvonásait, de alakjának megrajzolásában a könyvélmények és Szacsvay Imre sorsa is szerepet játszott. özvegy Baradlay Kazimirnét főként édesanyjáról mintázta Jókai, de a hősszívű anya gyakran feltűnt az egykori tudósításokban is. A mellékalakok közül Boksa Gergő Rózsa Sándorral mutat rokonságot. Az író élclapjaiból került át a regénybe Tallérossy Zebulon és Mindenváró ádám. A történeti események közül szerepel A kőszívű ember fiaiban az 1848. március 13-i bécsi forradalom, a magyar parlamenti küldöttség március 15-i bécsi látogatása, a bécsi munkáslázadás leverése, a december 11-i kassai vereség, az 1849. április 6-i isaszegi csata, majd április 21-én Budavár visszafoglalása.
Jókai számára 1848-49 olyan szellemi és erkölcsi tőkéje a nemzetnek, amelynek évszázadokra be kell vonulnia a magyar történelmi mitológiába, ahonnan nehéz időkben is erőt lehet meríteni. Abba a mítoszvilágba tartozik, ahol hősök, áldozatok, ahol megpróbáltatások vannak. Ezért a forradalomról és szabadságharcról emlékezve arról szól, ami benne felemelő. értelmetlen számon kérni tőle a kritikai szembenézést és elemzést, a kudarc belső okainak feltárását. Ezt a feladatot a magyar irodalomban mások, többek között Arany János és Kemény Zsigmond végezték el.
A história nemcsak hátteréül szolgál, hanem alakítja is a középpontban álló Baradlay család és a velük kapcsolatba kerülő személyek sorsát. A nyitó jelenetben a halálos ágyán fekvő Baradlay Kazimir végrendeletet diktál feleségének. Meghagyja számára, milyen szellemben nevelje fiait, hogy azok a monarchia hű támaszai legyenek. Sőt felesége életét is szabályozni akarja: arra kényszeríti, hogy a gyászidő letelte után új házasságot kössön. Férje halálának pillanatában azonban Baradlayné megfogadja, hogy mindenben az ellenkezőjét cselekszi majd, mint amit a végrendelet előír. A kezdetben személyesnek és lélektaninak tűnő ellenkezés hamarosan politikai felhangot kap: a Habsburg-hű férjjel szemben a nemzetéhez hűséges anya irányítja és befolyásolja fiai életét. ödönt, aki Szentpéterváron diplomata, hazahívja, s a fiú elfoglalja a császárpárti Rideghváry Bence helyett a főispáni széket, majd a szabadságharc idején kormánybiztos lesz. Richárd katona, éli tiszttársai bohém életét. A függetlenségért vívott küzdelemkor az anya személyesen megy el érte, s Richárd csapatával hazatér. A legkisebb fiú, Jenő hivatalnoki pályán dolgozik. Távoltartja magát a politikától, sodródik az eseményekkel. Anyja hívására visszatér Bécsből hazájába, lelkében gyötrődéssel és bizonytalansággal. A fiúk sorsának alakulása jelzi Jókai értékrendjét és utal az író hőseihez való viszonyára. A legfontosabb érték a haza iránti cselekvő hűség, a polgárerények elsődlegessége a magánemberével szemben. ödön és Richárd némi belső tusakodás után erre teszi fel életét, s ezért megadatik számukra a családi boldogság is. Jenő Alphonsine-ba szerelmes, ez az érzés tartja fogva, a haza sorsa nem érinti meg. Tragikus tévedéséért bűnhődnie kell. Jókai tehát beleavatkozik hősei életébe, büntet vagy felmagasztal. De szereti a legkisebb fiút is: Jenő önként, testvére helyett vállalt halála a tragikus vétség felismerése, de egyúttal a jóvátétel felemelő gesztusa is.
Az értékrend meghatározza a női szereplők karakterét is. Lánghy Aranka és Lindenwall Edit - ödön és Richárd menyasszonyai-feleségei - közös jellemvonása, hogy tiszták, szerények és hűségesek szerelmükhöz. (A mű koncepciója nem engedi kibontakozni azt a rejtett vonzalmat, amit a regény végén Jenő és Aranka érez egymás iránt. Jókai kétségek között hagyja az olvasót, vajon Jenő siralomházi levele nem bújtatott, megkésett szerelmi vallomás-e?) A félszeg legkisebb fiú vonzódása az érett, nagyvilági Alphonsine-hoz lélektanilag hiteles. A bukott nőként ábrázolt Alphonsine-t a kényszer hajtja a kapcsolatba, az állandó hitegetésbe és színjátékba. ő Palvicz Ottót szereti, ám "bűnös viszonyuk" gyümölcsét, a gyermeket nem vállalja. Jenő iránti tettetett vonzalmához a másik két Baradlay fiúval szemben táplált elvakult gyűlölete társul. Sajnos Jókai nem elégszik meg ennek politikai és lélektani okaival, hanem a regény végén még bonyolult örökösödési harcot is feltár.
A történelemértelmezés azonban túlemeli A kőszívű ember fiait a család-, a lélektani vagy kalandregény műfaján, s a mítoszt leginkább kifejezni képes eposz felé közelíti. Az eposz mindig egy egész nép életére kiható nagyjelentőségű eseményt dolgoz fel, mely a túlvilági elemek bekapcsolásával kozmikus méretűvé válik. A magyar szabadságharc a jó és a gonosz egyetemes vetélkedése: "Az egész világ két táborra oszlott, s küzd egymással a felülkerekedésért" (Az a harmadik). A fejezeteket felvezető monumentális képek a természeti erők beavatkozásáról tudósítanak: "A nap nyugovóra járt, előtte a vérvörös felhőkkel borított ég. Mintha egy óceán hömpölyögne odafönn izzó lávától. A skarlát felhők tűzszegélyei között csak egy darabka folton látszik ki az ég. Egy darab világoszöld ég" (A vérveres alkony). Az egyértelmű színszimbolika is érzékelteti a természet és az emberi világ egybeolvadását. Budavár ostroma nem a szabadságharc vitatott eseménye, hanem besorolódik a világtörténelem legfontosabb mozzanatai közé, hiszen: "Ami volt a púni népnek Carthago, az Izraelnek Jeruzsálem, a keresztyén világnak a szent föld, a franciának Párizs, az orosznak Moszkva, az olasznak Róma - az volt minekünk Budavár" (Párharc mennykövekkel). ödön és Richárd Magyarország felé tartva az ellenséges erőkkel vív kegyetlen harcot. A legidősebb testvért farkasok kergetik és kerítik be, Richárdot az osztrák csapatok üldözik. Heroikus küzdelmük az Odüsszeia hőseinek hányattatásait idézi.
A regényt át- és átszövik az ismétlődő motívumok és toposzok. A hősi műfajra utal a két nemes ellenfél, Richárd és Palvicz Ottó háromszori párbaja. A végzetszerűséget jelzi Rideghváry jóslata: "Ez az út is elvezet egy magaslatra: annak a magaslatnak a neve vérpad" (A kézfogó napja). Az egyes "lépcsőfokoknál" az anya vagy ödön visszaemlékezik a próféciára. A regényt mintegy keretbe foglalja Leonin és ödön találkozása. A történet kezdetén a fiatal orosz tiszt menti ki magyar barátját a befagyott Dnyeper jege alól, a végén a megszálló hadsereg tisztjeként tartóztatja le ödönt. S csak később derül ki, hogy voltaképpen ezzel mentette meg a Baradlay fiú életét az üldöző osztrákoktól. A regény állandóan ismétlődő jelenete a férje portréjával vitatkozó Baradlayné alakja. A holt ember átkának bosszúistennőként formált képviselői a Plankenhorst família hölgyei, az anya, és főleg leánya, Alphonsine: "a pokol örvénye nem lehetett sötétebb, mint Alphonsine két szép szemének mélysége volt" (Sötétség).
Az eposzi formába öntött mitikus történelemszemlélet eredménye, hogy a múlt, az elbeszélés tárgya mindig eszmény, követendő példa. A 1848-49-es események legfőbb tanulsága és értéke a nemzeti összefogás. A haza hívó szavára nemre, fajra, életkorra, társadalmi hovatartozásra való tekintet nélkül mindenki védte az országot,
a "lélekcserélő időkben" egy emberként álltak a nemzet mellé. Az "Egy nemzeti hadsereg" című fejezet meséli el ódai szárnyalással, honnan vette "ez a nemzet az ősmondabeli erőt az újabb kornak a Nibelungen énekéhez". A küzdőtéren nem is győzheti le "az elszigetelt országnak rokontalan nemzetét" a "kilenc oldalról rárohanó támadás". Nem is az ellentábor, hanem az isteni ítélet dönti el a küzdelmet. "Ez a Perhélia című fejezet, amely az 1849 nyarán Magyarországon valóban látható különleges légköri tüneményt teszi meg az istenítélet szimbólumául, felhasználva azt a körülményt, hogy Kossuth a bukás előtti végső percben keresztes hadjáratban szólította föl a föld népét végső küzdelemre. ödön apósa, Lánghy tiszteletes fanatizálja a népet a Tisza partján, és hirtelen bekövetkező halála úgy oldja meg az istenítéletté emelt konfliktust, hogy a bukást felsőbb végzetnek tulajdonítja, s egyúttal nyitva hagyja az utat a jóvátételre" (Szörényi László).
Az eposz műfajának sajátossága, hogy mindig viszállyal kezdődik és megbékéléssel fejeződik be. Csak az istenítéletként értelmezett kudarc magyarázhatja a bukás utáni harmóniát. Baradlayné megbékél férje szellemével Richárd amnesztiája után, Jenő önfeláldozása megteremti a családi békét. A világosi fegyverletételt követően a héroszok visszavedlenek átlagemberekké. Edit a kosztpénzről beszélget a mérnöki pályára készülő Richárddal. Az örökség váratlan és motiválatlan jóvátétel. Palvicz Ottó fiának elzüllése öröklött tulajdonságainak következménye. A végszóban a budai várkert "harcáztatta földjén" a gyermek trónörökös a zöld füvön fehér báránykával játszik, "kék és fehér mezővirágokból" fon koszorút a báránynak. Az idill és a színek a megbékélést, a "feledés útját" jelképezik. és azt is, hogy vége a hőseposz és mítosz korszakának.
A regényt sokféle stílus és beszédmód jellemzi. Az anekdotázó-adomázó közvetlenséget a klasszikus retorika szabályai szerint felépített szónoklatok váltják, a romantikus pátosszal áthatott leírások keverednek az antik utalásokkal tűzdelt meditációkkal. Sajátos színt képviselnek a mellékalakok megnyilatkozásai, a dialektus érzékeltetése.
A kőszívű ember fiait Jókai Keresd a szívet címmel dramatizálta. A f